Kitört az Agung vulkán Bali szigetén
Az indonéz tűzhányó szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört – közölték a helyi hatóságok.
Az indonéz tűzhányó szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört – közölték a helyi hatóságok.
Tízezrek vonultak utcára szombaton a dél-amerikai ország nagyobb városaiban, hogy tiltakozzanak a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények elharapózása miatt: a legnépesebb megmozdulásra a fővárosban, Limában került sor, ahol a felvonulók nemcsak a nők elleni bántalmazások és gyilkosságok rendkívül magas száma miatt fejezték ki haragjukat, hanem tiltakoztak amiatt is, hogy a tettesek felelősségre vonása sok esetben…
Hat Tu-22M3-as hadászati bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam terrorszervezet létesítményeire Északkelet-Szíriában – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Öt afrikai országban negyven, emberkereskedelemmel gyanúsított személyt vett őrizetbe a rendőrség, több száz áldozatot – közöttük 236 kiskorút – mentettek ki a bűnözők karmából az Interpol vezetésével végrehajtott nagyszabású művelet keretében.
Számos országban politikai okokból terjesztik a migránsokkal szembeni félelmet – hangsúlyozza Ferenc pápának a január elsejei béke világnapjára pénteken kiadott üzenete, amelyet ez alkalommal a migránsoknak és menekülteknek szentelnek.
Legalább 85 halottja és 80 sebesültje van annak a merényletnek, amelyet pénteken Egyiptomban egy mecsetnél követtek el robbanószerkezetekkel és lőfegyverekkel – adta hírül a Mena egyiptomi hírügynökség hivatalos forrásra hivatkozva
Megkezdődött a Török Áramlat földgázvezeték lefektetése a Fekete-tenger fenekén, Törökország kizárólagos gazdasági övezetében, a vezetékből eddig 520 kilométernyit fektettek le – közölte az orosz Gazprom szerdán.
Megháromszorozódott a tengeren keresztül Spanyolországba érkező illegális bevándorlók száma az idei évben. Egy nap alatt 600 migránst mentettek ki a tengerből, a Guardia Civil és a Salvamento Maritimo szervezetek még több bevándorló kimentésére készülnek.
Donald Trump amerikai elnök kedden telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a szíriai helyzetről.
Teherautóba rejtett pokolgépet robbantott egy öngyilkos merénylő az észak-iraki Túzhúrmati városában egy zsúfolt piacon, legalább húsz ember meghalt és negyvenen megsebesültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.
End of content
End of content