Fegyvereket találtak Berlinben egy terrorrazzián
Éles lőfegyvereket és nagy mennyiségű lőszert találtak Berlinben egy feltételezett iszlamista ügyében tartott razzián – közölték szerdán a német főváros hatóságai.
Éles lőfegyvereket és nagy mennyiségű lőszert találtak Berlinben egy feltételezett iszlamista ügyében tartott razzián – közölték szerdán a német főváros hatóságai.
Világszerte több mint 200 támadást kísérelt meg a BadRabbit zsarolóvírus, amely kedden több orosz tömegtájékoztatási eszköz mellett fennakadásokat okozott a kijevi metró és az odesszai reptér működésében – közölte szerdán a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat.
Az iraki hadsereg szerdán közölte, hogy az Iszlám Állam elleni utolsó ütközetre készül a szíriai határ közelében. Nyár óta szinte folyamatos a dzsihadista szervezet erőinek felmorzsolása az iraki-szíriai határ mindkét oldalán.
Megválasztotta elnökének Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert keddi alakuló ülésén a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjét 71 százalékos többséggel választották meg a második világháború utáni 19. Bundestag elnökének.
Szeptemberben 141,43 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 2,3 százalék csökkenés augusztushoz képest –
26 éve nem látott lépésre szánhatja el magát az amerikai légierő: azt tervezik ugyanis, hogy nukleáris fegyverekkel felszerelt B-52-es bombázókat fognak állandó, 0-24 órás készenlétben tartani. Konkrét időpont még nincs, hogy mikortól fognak újra a barksdale-i légitámaszpont kifutójának elején várakozni a Stratofortressek, de példa, de úgy tűnik, a Pentagon a globális helyzet miatt visszahozná ezt…
A második világháború utáni 19. Bundestag első ülésén döntenek a házszabályról és megválasztják az elnököt és az alelnököket. Megalakul a házbizottság, amely az intézmény működésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A többi bizottságot a várhatóan még legalább egy-másfél hónapig tartó koalíciós tárgyalások befejezése után tudják megalakítani.
Egy ismeretlen férfi – állítólag külföldi állampolgár – behatolt hétfőn az Eho Moszkvi rádió épületében, és megkéselte Tatyjana Felgengauer műsorvezetőt – közölte a rádióállomás honlapján. A támadás során két biztonsági őrt is megsebesített a férfi. Az újságírónőt kórházba szállították, műtéten esik át, de sebesülése nem életveszélyes.
Meghackelték szombat délután a cseh parlamenti választások eredményének követésére szolgáló weboldalakat – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSU), hozzátéve, hogy a történtek nem befolyásolták a választási adatok továbbítását és a szavazatszámlálást.
Japán-szerte több tízezer lakost szólítottak fel lakóhelye elhagyására, repülőjáratok százait törölték, és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen vasárnap a heves esőzésekkel és erőteljes széllökésekkel kísért Lan tájfun miatt. Az ítéletidő következtében két ember életét vesztette.
End of content
End of content