Moszkvában háromezer embert kellett kimenekíteni egy kigyulladt raktáráruházból
Háromezer embert kellett kimenekíteni vasárnap egy moszkvai külvárosi építőanyag-áruházból.
Háromezer embert kellett kimenekíteni vasárnap egy moszkvai külvárosi építőanyag-áruházból.
A Századvég külügyi igazgatója egyebek mellett a gazdasági fellendülésben és a vezetők közötti jó kapcsolatban jelölte meg a V4-ek megerősödésének okát.
Spanyolország egységéért tüntetők tömege töltötte meg Barcelona utcáit vasárnap, egy héttel a rendőri erőszakba torkollott katalán függetlenségi népszavazást követően, amelyet az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére rendeztek meg Katalóniában.
A hajó Kolumbiából tartott Spanyolországba, és az Atlanti-óceánon tartóztatták fel, mintegy 860 kilométerre a Kanári-szigetektől. Őrizetbe vették a hajó hétfős legénységét, majd a hajó átkutatásakor megtalálták a drogot a hajókonyha alatti kabinban. A drogellenes razziában a kolumbiai rendőrség is részt vett.
A Mississippi torkolata mellett érte el az amerikai partokat vasárnapra virradóra a Nate hurrikán.
Legalább három német turista életét vesztette, tízen pedig megsebesültek szombaton a dél-törökországi Antalya tartományban.
A kocsi a Természettudományi Múzeum előtt ment fel a járdára, ahol több embert is elütött.
Legalább heten meghaltak csütörtökön Németországban a Xavier nevű viharban, amely az ország északi térségére csapott le.
Orosz hackerek a szintén orosz Kaspersky Lab számítógépes cég vírusirtó programja révén jutottak hozzá az amerikai
Erős, 6.3-as erősségű földrengést érzékeltek Japán keleti partvidékén – közölte a Reuters hírügynökség az Egyesült Államok földtani intézetének jelentését idézve. A rengés epicentruma Fukusima területe mellett található.
End of content
End of content