Kétszáz fölött a mexikói földrengés halálos áldozatainak száma
A legfrissebb hivatalos összesítések szerint legalább 248 halottja van a keddi mexikói földrengésnek, és a legtöbben a fővárosban haltak meg.
A legfrissebb hivatalos összesítések szerint legalább 248 halottja van a keddi mexikói földrengésnek, és a legtöbben a fővárosban haltak meg.
Szobrot állítottak kedden a fegyverkészítők oroszországi napja alkalmából Mihail Kalasnyikovnak, a róla elnevezett gépkarabély konstruktőrének Moszkva belvárosában.
Több száz tonna kifolyt sósavból képződött mérgező felhő miatt riasztották az észak-angliai Hull kikötővárosának lakóit, hogy ne tartózkodjanak a szabadban, valamint zárják be az ablakokat, ajtókat. Még hétfőn történt, hogy a sósavat tartalmazó tartály megsérült, de a helyi hatóságok nem tudták megakadályozni, hogy felhő képződjön a folyadékból.
Megkezdődött hétfőn az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül.
Moszkvában kilenc önkormányzati épületből több mint 600 embert evakuáltak a rendvédelmi szervek bombariadó miatt – közölte a TASZSZ állami hírügynökség hétfőn rendvédelmi forrásra hivatkozva.
A román országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt.
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén: Temes megyében a vihar négy ember halálát okozta, egy ötödik áldozat pedig az Arad megyei Menyházán (Moneasa) vesztette életét.
Rendkívüli erősségű tájfun csapott le vasárnap Japán délnyugati partjaira, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben. A japán meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint az idei viharszezon 18-ik tájfunja a Kjúsú sziget a Kagosima prefektúrájában ért partot, heves esőzések és óránkénti közel 180 kilométeres széllökések kíséretében. A Talim névre keresztelt tájfun keleti-északkeleti irányban halad mintegy harminc kilométeres sebességgel.
Oroszország 2020 után választ majd olyan nyomvonalat az európai tranzit gázvezeték számára
A Scotland Yard bejelentése szerint „incidens” történt pénteken egy metrókocsiban London nyugati részén, a kelet-nyugati irányban közlekedő District Line metróvonal Parson’s Green nevű állomásánál.
End of content
End of content