Elfogták és megtörték a Kék Bálna megálmodóját
Megtört kihallgatása alatt a 26 éves moszkvai postás, aki a közismert Kék Bálna közösségi médiajáték segítségével több mint 30 fiatal lányt tartott bűvkörében.
Megtört kihallgatása alatt a 26 éves moszkvai postás, aki a közismert Kék Bálna közösségi médiajáték segítségével több mint 30 fiatal lányt tartott bűvkörében.
Puerto Ricóban a népszavazáson nagyon alacsony részvétel mellett a többség arra voksolt, hogy a sziget legyen az Egyesült Államok 51. tagállama.
Háborúba torkollhat az Öböl menti arab országok konfliktusa – figyelmeztetett Sigmar Gabriel német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján.
Mintegy 68,5 ezer hajléktalan van a 10,5 milliós lélekszámú Csehországban, további majdnem 120 ezer gyermek és felnőtt pedig bizonytalan státusú, nem kielégítő állapotú lakásokban él, és a kilakoltatás veszélye fenyegeti – ez derül ki abból, a csehországi hajléktalansággal foglalkozó szakértői jelentésből, amely várhatóan szerdán kerül a kormány asztalára.
A francia részvétel alacsonynak ígérkezik, hiszen a lakosság alig fele biztos abban, hogy az urnákhoz járul, míg Olaszországban mintegy tízmillió szavazópolgár voksát várják ma az időközi helyhatósági választásokon, amelyek belpolitikai tesztnek számítanak a balközép kormánykoalíciós és a jobbközép ellenzéki pártok számára is.
A skót episzkopális egyház törli az egyházjogából, hogy a házasság csak férfi és nő között köttethetik meg.
Lelőtt négy embert egy orosz faluban egy feltehetőleg kábítószer vagy alkohol hatása alatt lévő, ötven év körüli férfi, tűzpárbajt vívott rendőrökkel, végül lelőtték – jelentették vasárnap orosz hírügynökségek.
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a csütörtökön tartott választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.
Elfogadták a megvásárolt online tartalomszolgáltatások Európán belüli hordozhatóságát biztosító szabályokat az uniós tagországok igazságügyi miniszterei Luxembourgban, amelyek lehetővé teszik, hogy az állampolgárok az EU-n belül bárhol igénybe vehessék filmes, zenei, vagy egyéb szolgáltatásokra vonatkozó előfizetéseiket.
End of content
End of content