Huszonhat kopt keresztényt mészároltak le Egyiptomban
Legalább 26 kopt keresztény meghalt Egyiptomban, amikor maszkos fegyveresek tüzet nyitottak az őket szállító buszokra.
Legalább 26 kopt keresztény meghalt Egyiptomban, amikor maszkos fegyveresek tüzet nyitottak az őket szállító buszokra.
Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen – közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Agyonlőttek egy orosz újságírót egy szibériai kisvárosban, a helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint az illetőt munkájával kapcsolatban ölhették meg, de egyelőre nem tudják, hogy milyen indítékkal.
Csúcstalálkozót tartanak csütörtökön a NATO-tagországok Brüsszelben, és ezen első ízben vesz részt Donald Trump amerikai, valamint Emmanuel Macron francia elnök.
Mintegy 70 ország, köztük Magyarország, és több nemzetközi szervezet részvételével vette kezdetét az Etnikai és Vallási Erőszak a Közel-Keleten című nemzetközi konferencia Madridban szerdán.
A sztár rokonai Twitteren jelentették be halálát.
A manchesteri rendőrség kedd hajnali közlése szerint halálos áldozatai vannak egy robbanásnak, amely egy popkoncert végén, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena rendezvényközpontban történt.
Érvénybe lépett az európai uniós tagországok hatóságait a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben segítő, határokon átívelő európai nyomozási határozat – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Észak-Korea kilőtt egy azonosítatlan lövedéket vasárnap Pukcshang körzetéből – közölte a dél-koreai hadsereg. A dél-koreai és a japán illetékesek megkezdték az adatok elemzését.
Teljesen át kell világítani a bevándorlókat segítő civil szervezeteket a Földközi-tengeren – így döntött Rómában a szenátus védelmi bizottsága. Most már kíváncsiak arra az olasz hatóságok, hogy kik támogatják ezeket a szervezeteket, milyen pénzből működnek, kik a vezetőik. Egyre többen vélik úgy, hogy a civil jogvédők egyes csoportjai összejátszanak az embercsempészekkel. Sőt az utóbbi hetekben…
End of content
End of content