Újabb lavinaomlások a francia Alpokban
Két síelő életét vesztette két lavinaomlásban a francia Alpokban, kettőt pedig még mindig keresnek – közölték szerdán az illetékes hatóságok.
Két síelő életét vesztette két lavinaomlásban a francia Alpokban, kettőt pedig még mindig keresnek – közölték szerdán az illetékes hatóságok.
Merész mérnöki tervvel állt elő egy kínai kutatóintézet: azt javasolja, hogy a szibériai Bajkál-tó vizének Kínába vezetésével oldják meg a szárazság sújtotta északnyugat-kínai Lancsou vízellátásának problémáját.
Több százezer hektárnyi terület égett le négy amerikai szövetségi államban, a gyorsan terjedő bozóttüzek eddig hat emberéletet követeltek – derült ki a médiajelentésekből.
Hat kelet-európai ország diplomatái amerikai szenátorokhoz fordultak, hogy segítséget kérjenek Oroszország ellen.
Parlamenti jóváhagyáshoz kötné a brit törvényhozás felsőháza a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről London és az Európai Unió között létrejövő majdani megállapodást.
Európai Egyesül Államok, vagy Nemzetek Európája: sorsdöntő válaszút előtt az Európai Unió. Idén 60 éves Római Szerződés, az évfordulós ünnepségre március 25-én Rómában kerül majd sor, de a 27-ek erősen megosztottak a jövőt illetően. Milyen szándékok mozgatták az alapítókat, amikor 60 évvel ezelőtt aláírták a Római Szerződést?
Az izraeli parlament hétfő este elfogadott új törvénye nem engedélyezi a belépést az ország területére az Izrael, vagy a ciszjordániai telepek ellen bojkottra felszólító külföldiek számára – jelentette a helyi média.
A többsebességes Európa beindítását szorgalmazta Versailles-ban tartott hétfő esti találkozóján Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Velence és sok más olaszországi város is víz alá kerülhet 100 éven belül – figyelmeztet egy új klímaváltozásról készített olasz jelentés, amely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának drámai következményeit részletezi.
A General Motors amerikai autógyártó 2,2 milliárd euróért eladja veszteséges európai autógyártó érdekeltségeit a PSA francia konszernnek – jelentette be a két vállalat hétfőn hivatalos közleményben.
End of content
End of content