Többen vesztették életüket repülőgép-balesetben 2016-ban
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.
„Súlyosan elhanyagolták” a holland hadsereget Mark Rutte 2010 óta tartó miniszterelnöksége alatt, még a katonai kiadások növelése mellett sem várható, hogy 2021-nél korábban bevethető állapotban legyen a királyság hadserege – figyelmeztetett pénteken egy hágai kormányzati tanácsadó testület.
Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékeznek – számolt be róla a helyi média.
Németország kiemelt célpontjává vált az Iszlám Államnak a belbiztonsági és hírszerzési vezető szerint.
Németországban nagymértékben emelkedett Angela Merkel választói támogatottsága, a kancellár így ismét kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz előtt áll egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni – tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője csütörtök…
A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban – jelentették be csütörtökön Brüsszelben, röviddel az állam- és kormányfők tanácskozásának megkezdése után.
Az Oroszország és a Nyugat közötti újabb fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztette Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Sigmar Gabriel, a német diplomácia vezetője.
A német szövetségi kormány támogatja Donald Tusk megerősítését az Európai Tanács elnöki tisztségében, és azzal számol, hogy a lengyel politikust újra meg is választják az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó testület vezetőjének – mondta a német kormány egy magas beosztású tisztségviselője szerdán Berlinben.
Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor vajdasági, Csáky Pál felvidéki és Sógor Csaba erdélyi EP-képviselők ,,Anyanyelv kontra államnyelv? Nyelvi kérdések az európai oktatási rendszerekben” címmel szerveztek konferenciát március 7-én az Európai Parlamentben. Az eseményt Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért és ifjúságért felelős biztos nyitotta meg. Kiemelte: ,,A kultúra és a nyelv összetartozik, az anyanyelvi oktatás biztosítja a…
End of content
End of content