Hatmillió menekült akar bejutni Európába
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba – írta kedden a Bild című német lap.
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba – írta kedden a Bild című német lap.
Idén csaknem 1,4 millió gyereket fenyeget éhhalál négy országban, Nigériában, Szomáliában, Dél-Szudánban és Jemenben – figyelmeztetett helyi idő szerint hétfőn New Yorkban az ENSZ gyermekalapja (UNICEF).
Legalább hárman meghaltak és tízen megsérültek egy észak-pakisztáni öngyilkos merényletben.
Jabar al-Luaibi iraki olajügyi miniszter azt mondta, hogy a legújabb kutatások alapján az ország olajkészlete 153 milliárd hordó (1 hordó=159 liter), az eddig becsült 143 milliárd hordó helyett.
Ezt írta kormányzati forrásokra hivatkozva a China Daily című kínai napilap.
150 ember sérült meg.
Római katolikusok ezrei tüntettek szombaton a Fülöp-szigeteki fővárosban a bírói eljárás nélküli kivégzések és a kormánynak a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos terve ellen.
A vonat ütközőnek rohant, a becsapódást követően kisiklott, majd egy peronba sodródott a németországi Griesheimban.
A Kreml nem érez csalódást az orosz-amerikai kapcsolatok alakulása miatt Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta, e kapcsolatokat pedig csak a két ország vezetőjének találkozója után lehet felülvizsgálni – jelentette ki pénteken Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin elnök szóvivője.
Zavargások vannak a francia fővárosban, huligánok gyújtogatnak. Közben folyik a kampány: Marine Le Pen no-go zónákról beszél, szerinte bevándorlók csinálják a balhét.
End of content
End of content