Megalakult az új török kormány
Ahmet Davutoglu kormányfő, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke kedden mutatta be kormányát. Az államfő veje lett az energiaügyi miniszter.
Ahmet Davutoglu kormányfő, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke kedden mutatta be kormányát. Az államfő veje lett az energiaügyi miniszter.
Az elnöki gárda fegyvereseit szállította a busz, melyet levegőbe röpítettek kedden délután Tuniszban. Sokan meghaltak, magyar áldozatról nincs hír.
A török hadsereg – állítása szerint azért tüzelt, mert a vadászgép megsértette Törökország légterét. A török hadsereg illetékesei azt is közölték, hogy mielőtt lelőtték a gépet, figyelmeztették, hogy távozzon a török légtérből. Oroszország viszont ezt cáfolja: a védelmi minisztérium közlése szerint a Szu-24-es Szíria felett repült, amikor a török harci gépek rálőttek.
Két pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál a parlamenti választások másnapján, kedden, a Sínai-félszigeti el-Arís városban; legalább egy ember meghalt – jelentette az egyiptomi állami tévé.
Leszállt hétfő este az észak-lengyelországi Malbork mellett fekvő katonai repülőtéren az a négy repülőgép, amelynek fedélzetén az ukrán válság miatt hazatelepítést kérő 149 kelet-ukrajnai lengyel érkezett Lengyelországba.
Feltartóztatják a macedón hatóságok a gazdasági bevándorlókat, ezért ezrek torlódtak fel a görög-macedón határon – jelentette hétfőn a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítja.
A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam még szökésben van – tájékoztatott a belga főügyészség hétfőn kora hajnalban.
Meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben – jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap délután a nemzetbiztonsági tanács ülését követően.
A belga főváros körzetében „nagyon komoly” a terrorfenyegetettség mértéke. Ez a szint közvetlen veszélyt is jelent.
Három komphajó fedélzetén nagyjából 3350 menedékkérő érkezett csütörtök délelőtt a görög főváros kikötőjébe, Pireuszba – közölte a görög parti őrség.
End of content
End of content