Kész menekülteket befogadni a cseh katolikus egyház
Kész menekülteket befogadni plébániáiba a cseh katolikus egyház.
Kész menekülteket befogadni plébániáiba a cseh katolikus egyház.
A bukaresti törvényszék harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Érvénytelen a vasárnapi lengyelországi népszavazás az országos választási bizottság (PKW) oldalán hétfő reggel közölt részleges eredmények szerint, a szavazásra jogosultak csupán 7,48 százaléka járult urnákhoz. A részvételi arányt a 32 választókerületben már befejezett számlálás alapján közölték. Összesen 51 választókerület van.
Véget ért vasárnap éjjel a lengyelországi népszavazás, amelyen a voksolni jogosultak három témakörben nyilváníthattak véleményt, köztük a választási rendszer megváltoztatásáról.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilik voltak – jelentette pénteken a Die Welt című német napilap hírszerzési információkra hivatkozva.
Vlagyimir Putyin szerint az európai menekültválság előrelátható volt, és elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikája tehető érte felelőssé.
Németországban ismét tűz ütött ki a menedékkérők egyik szálláshelyén péntekre virradóan. Öt ember sérüléseket szenvedett.
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 84-93 ponttal, 1,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 170-176 ponttal, 1,7 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 81-84 ponttal, 1,8 százalékkal zuhanhat nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 65 pontos, a…
Orosz jóváhagyással Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek veszi meg azt a két Mistral típusú hadihajót, amelyeket Párizs eredetileg Moszkvának szánt, de az ukrán válságból fakadó diplomáciai ellentétek miatt végül nem szállítottak le – adta hírül csütörtökön az Egypt Independent című egyiptomi hírportál orosz sajtóértesülésekre hivatkozva.
Zágráb hivatalosan is támogatja Vesna Pusic külügyminiszter jelölését az ENSZ-főtitkári tisztségére – erről döntött a kormány csütörtöki zárt ülésén.
End of content
End of content