Szíriai menekülteket szállító járművet tartóztatott fel a szlovén rendőrség
A kisbuszt egy ukrán állampolgár vezette, és huszonkét szíriai menekült tartózkodott benne – közölte a szlovén rendőrség hétfőn.
A kisbuszt egy ukrán állampolgár vezette, és huszonkét szíriai menekült tartózkodott benne – közölte a szlovén rendőrség hétfőn.
Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába – mondta Vlagyimir Putyin elnök vasárnap, az orosz katonai erők szíriai megjelenésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra reagálva.
Már november elején parlamenti választásokat tarthatnak az országban.
Világszerte 2,1 millió Audi gyártmányú gépkocsi van ellátva olyan szoftverrel, amely lehetővé tette, hogy anyavállalata, a Volkswagen meghamisítsa az emissziós értékeket az Egyesült Államokban – közölte hétfőn az Audi szóvivője.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap az ENSZ-ben sürgette, hogy a világ országai „erőteljes” megállapodást fogadjanak el az év végi párizsi klímacsúcson.
Az Európai Bizottság (EB) bírálja Németországot, amiért nem gondoskodik az elutasított menedékkérők távozásáról rendelkező határozatok következetes végrehajtásáról – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Németországban a menekültválság miatt erősödik és egyre nyíltabban mutatkozik meg az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU).
Először szervezett autómentes napot Párizsban a fővárosi önkormányzat: vasárnap délelőtt 11 óra és délután 6 óra között tilos gépjárművel behajtani a francia főváros központjába.
Kiürültek az élelmiszerboltok polcai az őszi zsidó ünnepek idején az izraeli média beszámolói szerint.
End of content
End of content