Április 18. – Műemléki Világnap
A műemléki világnapot – április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS kezdeményezésére 1984 óta ünneplik világszerte.
A műemléki világnapot – április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS kezdeményezésére 1984 óta ünneplik világszerte.
Léket kapott, majd teljesen elsüllyedt Dél-Korea nyugati partjainál egy utasszállító hajó, amelynek fedélzetén mintegy 450 fő utazott, mintegy 300-an eltűntek.
Tovább tombol a tűzvész a Chile középső részén fekvő Valparaiso városában, ahol vasárnap éjjelig több mint kétezer ház vált a lángok martalékává és több mint tízezer embert kellett kitelepíteni.
A Magyar Rák Liga 1993-tól minden évben NEMZETI RÁKELLENES NAPot szervez április 10-én dr. Doblinger Gyula (1849–1937) sebész, egyetemi tanár születésnapján, aki 1902-ben megalakította az első Országos Rák Bizottságot.
Húsz diák sérült meg, négyen súlyosan.
A hosszú házasságok egyik garantálójaként, de akár jó befektetésként is szolgálhat az a speciális biztosítási termék, amelyet „szerelmi biztosításként” árulnak házaspároknak Kínában.
Indiában egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz 930 ezer szavazókörben. Közvélemény-kutatások szerint a maratoni voksolás jelentős változást hozhat az indiai politikában, véget vethet az Indiai Nemzeti Kongresszus uralmának.
1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Szombat hajnalban Kközép-európai idő szerint 1 óra 10 perckor kitört a Tungurahua vulkán.
Szaharából származó nagy mennyiségű homok hullott iszapeső formájában csütörtökön Spanyolország északkeleti részére.
End of content
End of content