Kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyarok
Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-vel.
Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-vel.
A gyermekmunka elleni világnapot 2002-ben tartották először a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), az ENSZ szakosított szervezete kezdeményezésére.
Az összes újságíró sztrájkba lépett Görögországban szerda reggel, miután előző nap a kormány nagy megdöbbenésre bejelentette, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) működését.
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 űrhajó, s ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak.
Az egyiptomi külügyminiszter kijelentette vasárnap, hogy országa egyetlen csepp vízről sem mond le a Nílusból, és közölte: Addisz-Abebába utazik, hogy az Etiópiában tervezett duzzasztógátról tárgyaljon.
Óceánkutatók nemzetközi csoportja felhívást intézett az ausztrál kormányhoz, hogy védje meg a Nagy-korallzátonyt a felmelegedés, a bányászattal összefüggő hajóforgalom és a kotrási hulladék okozta veszélyektől.
Egy titkos bírósági utasítás alapján amerikai biztonsági szolgálatok telefonhívások millióinak adatait szerezték meg – közölte csütörtökön az amerikai média.
Bolygónk több mint 70 %-át a világtenger teszi ki. Napjainkban szembe kell néznünk a globális felmelegedéssel, mely erősen veszélyezteti környezetünket.
Élő adásban kezdte sugározni adásait Facebook-oldalán az észak-koreai állami központi televízió – jelentették csütörtökön hírügynökségek.
Ismét sugárszennyezett víz szivárgott ki a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű egyik tartályából.
End of content
End of content