Nehéz hónapok előtt Portugália
A közkiadások lefaragásáról döntött a portugál kormány, miután az alkotmánybíróság megvétózta az idei költségvetésben is szereplő megszorító intézkedések egy részét.
A közkiadások lefaragásáról döntött a portugál kormány, miután az alkotmánybíróság megvétózta az idei költségvetésben is szereplő megszorító intézkedések egy részét.
A találkozó helyszíne az ország közepén lévő ben-semeni erdő volt, amelyet szinte teljesen megtöltött a mintegy ezer ember.
Kína tengerpartjánál a vizek egyre súlyosabban szennyezettek, tavaly egyes helyeken több mint 50%-kal nőtt a szennyezett terület 2011-hez képest – olvasható az állami óceánhivatal jelentésében.
A brit termékenységügyi és embriológiai hatóság (HFEA) jóváhagyta azt az eljárást, amellyel egy harmadik személy DNS-ét is implantálhatják a mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriókba.
Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal.
Az észak-koreai rakétafenyegetésre válaszul az Egyesült Államok ballisztikus rakéták elhárítására kifejlesztett rendszert telepít Guam szigetére az elkövetkező hetekben – közölte szerdán a Pentagon.
Törvényesen is hozzáférhetővé váltak hétfőtől a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban. A vadkender felhasználását egészségügyi felhasználásra januárban engedélyezte a parlament.
Engedélyezte a társadalmi szigoráról ismert Szaúd-Arábia vallási rendőrsége, hogy a nők bizonyos feltételek mellett biciklire vagy motorkerékpárra üljenek.
Kína az egyike azon 13 országnak, amelyet a legsúlyosabban veszélyeztet a vízhiány, különösen a hagyományos vízforrások gyors ütemű szennyeződése miatt.
Az örök város, melynek Ferenc pápa egyben a püspöke is, egymillió metró- és buszjegyet bocsátott ki, melyeken a pápa képe látható.
End of content
End of content