Nagy személycserék Kínában, reformpárti államelnököt választottak
Hszi Csin-ping lett a Kínai Népköztársaság új, megválasztott elnöke – jelentette a kínai televízió a parlamenti képviselők szavazásának eredményét.
Hszi Csin-ping lett a Kínai Népköztársaság új, megválasztott elnöke – jelentette a kínai televízió a parlamenti képviselők szavazásának eredményét.
Bár Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, de nagy az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, Kelet és Nyugat, a gazdagok és a szegények között – állapítja meg a Londonban szerdán bemutatott európai egészségügyi jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Kedden egy órától lezárták a látogatók előtt a Sixtus-kápolnát és a Vatikáni Múzeum más termeit az itt rendezendő pápaválasztó konklávéra való felkészülés jegyében.
Most, hogy közeleg a síszezon vége és a sívilágbajnokság után Schladmingban is visszatér az élet a megszokott kerékvágásba, elérkezett az idő, ahogy minden évben, egy új síterep felfedezéséhez.
Sikerült kigyógyítani egy kislányt a veleszületett HIV-fertőzésből Mississippi államban – jelentették be vasárnap egy atlantai tudományos konferencián.
A koronázási ünnepség után a vízről köszönti alattvalóit április 30-án Vilmos Sándor új holland király és felesége, Maxima.
Hosszú évek után péntektől újra látogatható a Habsburgok kincseskamrája, a bécsi Kunstkammer, és benne a gyűjtemény legértékesebb darabja, a Saliera néven ismert arany sótartó.
A békéért küzdo írók világnapja, melyet 1984 júniusában a Nemzetközi Pen-Club hirdette meg.
Az eurózónán és a Schengen-övezeten is kívül maradna, de erős európai elkötelezettséggel maradna Skócia az Európai Unió tagja. Ez a skót kormány terve arra az esetre, ha a 2014-es népszavazáson a skót állampolgárok az országrész függetlenségére szavaznak.
Élőhalott fák, szellemek, földönkívüliek, látomások, természetfeletti energiák Bács-Hójában. A BBC szerint ez az ötödik legrémisztőbb hely a világon.
End of content
End of content