December 11. – Nemzetközi hegynap
2003-ban tartották meg először a nemzetközi hegynapot, mely a 2002-ben rendezett „A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született.
2003-ban tartották meg először a nemzetközi hegynapot, mely a 2002-ben rendezett „A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született.
Raoul Wallenbergről nevezték el Brooklyn egyik sugárútjának szakaszát – ezzel emlékeztett New York városa vasárnap a holokauszt idején magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatára születésének 100. évfordulóján.
1948. december 10-én az ENSZ közgyűlésén elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot.
Sorozatban negyedik alkalommal érdemelte ki a világ legélhetőbb városa címet Bécs a Mercer tanácsadócég szerint.
Valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok vasárnap délelőtt a romániai parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között vannak a részvétel tekintetében.
A tavasszal hatalomra került francia baloldal szavazóinak többsége támogatja az azonos neműek közötti házasságot, a jobboldal hívei viszont kevéssé tolerálják – mindenki az utcára vonul.
A Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Japán észak-keleti partjait.
A jövő évtől 72 órás vízummentes tartózkodást ígér Peking 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára – jelentették be a kínai fővárosban csütörtöki médiajelentések szerint.
Kormánya keddi ülésén Sali Berisha azt mondta, hogy Albánia és Koszovó albánsága „egynek kell érezze magát”, még ha külön kormányuk is van.
Beomlott egy autópálya részét képező alagút vasárnap reggel Japánban, a balesetben az első beszámolók szerint többen meghaltak.
End of content
End of content