Agatha Christie szobrot kap Londonban híres színműve évfordulójára
Bronzszobrot avatnak Londonban Agatha Christie világhírű brit krimiszerzőnek ősszel abból az alkalomból, hogy hatvan éve, 1952-ben mutatták be színházban Az egérfogó című művét.
Bronzszobrot avatnak Londonban Agatha Christie világhírű brit krimiszerzőnek ősszel abból az alkalomból, hogy hatvan éve, 1952-ben mutatták be színházban Az egérfogó című művét.
Megszüntette a belépési tilalmat az atomkatasztrófa sújtotta Fukusima tartomány egyes részein a japán kormány.
Harminchat méter hosszan pótolni kell a kínai Nagy Falnak azt a szakaszát, amely leomlott a szűnni nem akaró esőzés miatt.
Lengyel építőipari cégek sora – köztük a piacvezető PBG S. A. is – fizetésképtelenséget jelentett a Lengyelország és Ukrajna közös rendezésében lebonyolított labdarúgó Európa-bajnokság befejezése óta eltelt hetekben az Euro 2012-höz kapcsolódó építőipari beruházások alulárazása, az alapanyagok ugrásszerű drágulása és a fizetési morál drasztikus romlása miatt.
Augusztus 1-jétől a pozsonyi vasútállomás előtti teret Liszt Ferenc térnek nevezik, illetve egészen pontosan „Námestie Franza Liszta” az új neve. A névváltoztatásról még júniusban döntöttek a városi képviselők.
Több mint kétezer lakatot távolítottak el a velencei Akadémia hídjáról. A lakatokat a fiatal szerelmespárok helyezik az olasz városok hídjainak korlátjaira.
Az Aucklandtől mintegy 280 kilométerre délre fekvő hatalmas tűzhányó helyi idő szerint hétfő éjfél körül izzó köveket és hamut kezdett kilövellni magából.
Hét ember meghalt vasárnap egy szikh templomnál történt lövöldözésben a Wisconsin állambeli Milwaukee külvárosában – közölte a helyi rendőrség.
Péntek reggel rövid időre megint megszakadt a közlekedés az Olimpiai Parkhoz vezető metróvonalon, amikor tízezrek siettek a mindig népszerű atlétikai versenyekre.
Átlátszó padozat nyújt majd szédítő élményt az Eiffel-torony első emeletén, esővízgyűjtők, napelemek és kicsi szélerőművek is kerülnek rá hamarosan. Ez utóbbiaktól azt várják, hogy a torony energiaigénye harmadával kisebb lesz.
End of content
End of content