Rendhagyó módon lehet autót kölcsönözni Bécsben
Az autókat nem kell visszavinni arra az állomásra, ahol kölcsönvették őket, bárhol leállíthatók.
Az autókat nem kell visszavinni arra az állomásra, ahol kölcsönvették őket, bárhol leállíthatók.
Életbe lépett pénteken a vízummentes kishatárforgalmi rendszerről szóló szerződés Lengyelország és Oroszország között Kalinyingrád térségében – olvasható a lengyel belügyminisztérium közleményében.
Sújtólégrobbanás történt péntekre virradóan egy nyugat-szibériai szénbányában a kemerovói körzetben, a balesetben meghalt három bányász – jelentette honlapján Oroszország rendkívüli helyzetekkel foglalkozó minisztériuma.
Észak-Korea tizenkét év szünet után újból propagandaröplapokat szállító léggömböket küldött Dél-Koreába – közölte csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium.
Az amerikai védelmi minisztériumnak szándékában áll egy 4,2 milliárd dollár értékű szerződés megkötése, amelynek alapján egyebek között hatvan darab Patriot PAC-3 típusú rakétaelhárító rakétát adnának el Kuvaitnak.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította szerdán a világot, hogy tegyen valamit a szíriai mészárlás leállításáért. Beszédét a szarajevói parlamentben mondta el, annak a Bosznia-Hercegovinának a fővárosában, amely maga is átélt egy népirtást a 90-es években.
Robbanás történt szerdára virradóan a délnyugat-lengyelországi Torow város lignittüzelésű hőerőművében, majd tűz ütött ki, amelyet két óra alatt eloltottak. A balesetnek négy könnyebb sérültje van – jelentette a PAP lengyel hírügynökség.
Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni. Ő az úton járók, utazók patrónusa.
Mintegy ötven magyar állampolgár is van azok között, akiknek el kellett hagyniuk a horvátországi Selce egyik kempingjét hétfőn a közelben tomboló erdőtűz füstje miatt, de senki nem volt életveszélyben, és estére visszatérhettek szálláshelyükre – közölte a zágrábi magyar nagykövetség kedden az MTI érdeklődésére.
Kínában országszerte folytatódik a mostoha időjárás, halottak tucatjairól, súlyos károkról érkeznek jelentések.
End of content
End of content