Megnyílt Vegasban a gengsztermúzeum
Öt évig tartó előkészítés után megnyílt Las Vegasban a szervezett bűnözés és a bűnüldözés amerikai múzeuma, amelyet a kissé kacifántos név helyett röviden máris „gengsztermúzeumként” – Mob Museum – emlegetnek.
Öt évig tartó előkészítés után megnyílt Las Vegasban a szervezett bűnözés és a bűnüldözés amerikai múzeuma, amelyet a kissé kacifántos név helyett röviden máris „gengsztermúzeumként” – Mob Museum – emlegetnek.
Ausztrália eddigi legnagyobb rózsaszín gyémántját találták meg, a 12,6 karátos drágakő a Rio Tinto multinacionális cég Argyle-bányájában került elő Nyugat-Ausztrália szövetségi államban.
A hatóság elszállítaná, de a környékbeliek széthordják.
A város alatt a talaj át van itatva földgázzal, ettől a település olyan, mint egy lőporos hordó. Sok lakóépületben a pincebejáratnál ki van írva, hogy belül a nyílt láng használata tilos.
Őrizetbe vette kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.
Németországban Norbert Lammert, a törvényhozás alsóházának (Bundestag) elnöke hétfőn hivatalosan összehívta az államfőválasztásra hivatott szövetségi közgyűlést (Bundesversammlung) március 18-ra, s a testület várhatóan Joachim Gauckot választja meg szövetségi elnöknek.
A Save the Children non-profit szervezet felmérése szerint évente 2,5 millió kisgyermek hal meg a nem kielégítő táplálkozás eredményeként.
Egy ezeréves koránnak építenek 4 millió jüanért (142 millió forint) múzeumot az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány muszlimok lakta településén.
Az ókori júdeai királyi kert titkait fedik fel a fosszilizálódott pollenmaradványok.
Egy nemzetközi bűnszervezet vett volna hasadóanyagot a hamis pénz segítségével.
End of content
End of content