A legjobb 100 között nincs orosz egyetem
A Moszkvai Lomonoszov egyetem a 112. helyet csípte meg az egyetemek nemzetközi rangsorában.
A Moszkvai Lomonoszov egyetem a 112. helyet csípte meg az egyetemek nemzetközi rangsorában.
A pakisztáni tálibok szabadon engedték csütörtökön azt a svájci házaspárt, amelyet több mint nyolc hónappal ezelőtt raboltak el az ország délnyugati részén – jelentette be a pakisztáni hadsereg szóvivője.
A norvég főváros túlélte, az „égi áldás” csak egy kerti sufni tetejét zúzta szét.
Több száz emberi testészt és állati tetemet találtak a kölni egyetem anatómiai intézetének pincéjében, melyek minden jel szerint már évek óta feküdtek ott érintetlenül.
Lerombolták Szentpéterváron azt a közfürdőt, ahol a legenda szerint maga Vlagyimir Iljics Lenin is megfordult 1917-ben: a helyi kommunisták kedden tiltakoztak a történelmi műemlék elpusztítása ellen.
Huszonnyolc ember, köztük huszonkét gyerek vesztette életét egy belga turistabuszon Svájcban szerdára virradóra. A busz egy síelésről tartott hazafelé.
Egy 12 éves lány örökbe fogadó szülőknek akarta eladni a csecsemőjét, akik azonban rendőrök voltak.
Az elmúlt években az olajpénzekből sikerült növelni az életszínvonalat, így a válságot sem szenvedték meg az oroszok, Vlagyimir Putyin új elnöki ciklusa ugyanakkor a várt stabilitás helyett könnyen rázós időszakká válhat.
Génelemzéssel arra jutottak, hogy a fák magvait őslakosok hurcolhatták be mintegy 15000 évvel ezelőtt a kontinens középpontjába.
A Vatikán is felkerült az amerikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájára;
End of content
End of content