Felhangolva

  • Felhangolva: Interjú a Munkácsi Roma Dicsőítő Zenekar tagjaival

    Korábban Amaro Del (A Mi Istenünk) néven volt ismert a munkácsi keresztény együttes. Dicsőítő énekeikkel bejárták egész Európát. Több lemezük is megjelent a Kelet-Európa Misszió támogatásával. Közben zajlott az élet, és néhányukat más kötelesség szólított el. Hárman maradtak, akik továbbra is aktív tagjai a zenekarnak: Kotlár Tibor (dob), Jankovszky Ruszlán (gitár), Tejföl Sándor (billentyű). A…

  • Felhangolva: riport az FGH együttes képviselőjével, Halász Lászlóval

    Közel három éve keresek fel kárpátaljai magyar zenészeket, hogy bemutassam tevékenységüket, életüket, meséljek sikereikről, terveikről. Ez alkalommal olyan személlyel találkoztam, aki munkájából kifolyólag átlátja a muzsikusok helyzetét, minden erejével azon dolgozik, hogy legyen lehetőségük a fejlődésre, biztatja őket, figyelemmel kíséri törekvéseiket, újabb tehetségeknek ad teret. Idén kapta meg Ukrajna Érdemes Művelődési Dolgozója címet, továbbá a…

  • Felhangolva: Riport a mezőgecsei Tüzesliliom hagyományőrző csoporttal

    A Beregszászi járásban található Mezőgecse az utóbbi években böllér- és lekvárfőző fesztiváljáról lett ismert. Finom ízei nem csak a helyi lakosokat, hanem a határon vagy hágón túlról érkezett turistákat is odacsalogatják. El kell árulnunk, hogy a mezőgecseiek mindennapjainak is szerves része a hagyományőrzés. Híven őrzik a kukoricamorzsolás, tollfosztás és más hagyományok folyamatának őseiktől ellesett mozdulatait.

  • Felhangolva: Riport Csobolya József operaénekessel

    Sok évvel ezelőtt a Beregszászi 8. számú Középiskolában egy tanár megkérdezte tanítványát, hogy lenne-e kedve verset szavalni a közelgő ünnepségen. A szégyenlős kisfiú nem szívesen vállalta a fellépést. Sem a tanár, sem a tanítvány nem sejtette, hogy felnőttként a Magyar Állami Operaház tenoristáját tisztelhetjük benne.

  • Felhangolva: riport Markó Veronikával

    – A beregszászi járási Benében születettem –mutatkozik be a beszélgetés elején Veronika. – Édesanyámmal élünk ketten, édesapám máshova költözött, de tartjuk a kapcsolatot. Van két féltestvérem, két ikerlány. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert nagyon jók a tanulásban –meséli örömmel a fiatal énekesnő.

  • Felhangolva: Marcsák Gergely verséneklő, költő, irodalomtörténész

    Kezdetben volt a rím. Legalább is Marcsák Gergely életében, hiszen már egész korán foglalkoztatta a versek. Iskolásként volt egy füzete, ahova belekerültek a „gyerekes” témájú versei. Az sem elhanyagolható, hogy nagymamája, Varga Júlia, regionális szinten ismert magyartanár, ungvári tanfelügyelő volt, és valószínűleg az a személy, akitől az unokája elleshette az irodalom iránti szeretetet és örökölhette…

  • Felhangolva: Schreiner Sándor klarinét- és tárogatóművész, orgona-, zongoramester

    Schreiner Sándort valóban sokoldalú zenészként ismertem meg. Két évtizednyi munkásságát nem könnyű egyetlen cikkben bemutatni. Mégis megpróbálom összefoglalni, kiemelni a lényegét mindannak a tevékenységnek, amelyek teljessé teszik az életét, és amelyek által egy kis fényt csempész bele az itt élő emberek lelkébe.

  • Felhangolva: FRIGy Band

    Fiatalok között lenni mindig felüdülés. A fiatalokban van lelkesedés, elegendő önzetlenség és akad szabadidejük is, ami egy együttes megalakulásának nélkülözhetetlen alapanyaga. Az sem árt, ha tehetségesen énekelnek és zenélnek. Mindez sikeresen találkozott a FRIGy Band-et alapító tagokban is. Szívesen látogattam el hozzájuk egy kedd este. A beregszászi Kálvin-koliban várt rám tíz fiatal. Név szerint: Balog…

End of content

End of content