Meseelőadást mutatnak be a beregszászi színházban – Interjú Gyevi-Bíró Eszter rendezővel
„Nagyon fontos, hogy olyan ember foglalkozzon a gyermek- és ifjúsági színjátszással, aki nem felejtette el azt, hogy milyen volt gyereknek lenni.”
„Nagyon fontos, hogy olyan ember foglalkozzon a gyermek- és ifjúsági színjátszással, aki nem felejtette el azt, hogy milyen volt gyereknek lenni.”
Pénteken, december 7-én került sor az Ungvári Járási Tanács huszonkilencedik ülésére, melyen a KMKSZ-frakció javaslatára az Ungvári járás díszpolgára címet adományozták id. Hidi Endre keramikusnak, Ukrajna érdemes népművészének. Úgyszintén az Ungvári járás díszpolgára lett Marija Pidhorna, az Ung-vidéki Hírek című járási hetilap főszerkesztőhelyettese, aki több mint fél évszázada a járás eseményeinek krónikása. A díszpolgári cím…
„Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Ungváron a megyei filharmónia nagytermében a tehetséges kárpátaljai zeneszerző 95. születésnapját méltatták.
A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja 2018-ban sikeresen teljesítette kitűzött feladatát. A második évébe lépett szervezet kezdeményezései egyre népszerűbben, programjainak látogatottsága folyamatosan növekszik.
A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és a Sodró együttes szervezett folkkocsmát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 6-án. A repertoárban viski, szatmári és szilágysági rendek szerepeltek. A táncház meghívottjai ezúttal Rozsályi Dániel és Lakatos Fanni, a debreceni Hortobágy Néptáncegyüttes koreográfusai voltak. Az eseménynek egy nem mindennapi vendége is volt, ugyanis maga a…
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) illetékes bizottsága a napokban tartott Port Louis-i tanácskozásán felvette a kékfestés hagyományát a szellemi kulturális örökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és Szlovákia közösen kezdeményezte. A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de napjainkban is több…
A Kárpátaljai Református Egyházkerület hittanos gyerekek számára meghirdetett szavaló- és énekversenyének egyházkerületi döntőjét advent első vasárnapján tartották meg a Nagyberegi Református Líceumban. A három egyházmegyéből ezúttal közel száz gyermek mérhette össze tudását, nehéz feladatot adva a zsűri tagjainak. A verseny kezdetén a gyerekeket, szülőket és kísérőket Tóthné Balkánszki Mária nagytiszteletű asszony köszöntötte, majd korosztályonként a…
Első alkalommal szerveztek Nevetlenfaluban népdaltalálkozót, mely az Énekeljünk együtt! – I. Hagyományőrző Népdaltalálkozó címet viseli. A november 30-i rendezvényt a helyi községháza nagytermében tartották.
Történelmünk egy nehéz és fájdalmakkal teli időszakát idézték meg a salánki lakosok december 2-án. A település lakói minden év novemberének végén vagy decemberének elején gyűlnek össze a falu központjában található szoborparkban, hogy néhány szóval és főhajtással adózzanak az áldozatoknak.
End of content
End of content