Ismét Csundák Olga-koncertet szerveztek Beregszászban
Csundák Olga, az ungvári Kárpátaljai Megyei Filharmónia orgonaművésze nem először ad jótékonysági koncertet a beregszászi római katolikus templomban.
Csundák Olga, az ungvári Kárpátaljai Megyei Filharmónia orgonaművésze nem először ad jótékonysági koncertet a beregszászi római katolikus templomban.
A filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzata, a német expresszionizmus alapjaiban határozta meg a későbbi filmek képi világát, hatását pedig még ma is érezteti. Amit ez a korszak egyebek mellett megtanított: nincs szükség számítógépes trükkökre ahhoz, hogy rettegjünk, ha épp az a film egyik legfőbb célja. Cikkünkben a húszas évek (és persze a 21. század) Németországába…
Szeretett írónőink közül sokan alkottak férfi álnéven a legkülönbözőbb okokból kifolyólag. Volt, aki nem akart a szexista íróközösség céltáblája lenni, mások azért választottak új személyiséget, hogy férfiak által dominált műfajokban alkothassanak, de olyan is akadt, aki egyszerűen egy másik ember bőrébe akart bújni.
Új könyve jelent meg J.R.R. Tolkiennek, A Gyűrűk Ura-trilógia szerzőjének csütörtökön, száz évvel a mű megszületése után.
Beleegyezett végül a Warner Brothers Stúdió abba, hogy elkészüljön egy rajongói film, ami a Harry Potter-világában megismert Voldemort történetét mutatná be, még azelőtt, hogy ő lett volna a Sötét Nagyúr.
Török Ferenc 1945 című filmje nyerte a washingtoni zsidó filmfesztivál közönségdíját.
A kelet-ukrajnai harcokban megsebesült tíz ukrán katona tíznapos pécsi rehabilitációja és művészeti terápiája keretében készült mintegy negyven alkotását mutatták be kedden a programnak otthont adó hotelben.
Margaret Atwood kanadai író kapja idén a Franz Kafka-díjat – jelentette be a prágai Franz Kafka Társaság. A díjat hagyományosan október végén az óvárosi városháza dísztermében adják át.
Újabb díjat kapott a Tiszta szívvel című magyar film, Till Atilla rendezése ezúttal a Berlinben rendezett SEEFF (South East Europe Film Festival) filmfesztivál fődíját nyerte el.
Része-e még? címmel indult új sorozat a Magyar Írószövetség és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) közös rendezésében, amelynek célja a fiatal kárpátaljai magyar alkotók bemutatása az anyaországban.
End of content
End of content