Ismét megtekinthető A sátán fattya című előadás Kárpátalján
Fél év elteltével újra láthatjuk Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas kárpátaljai írónk legsikeresebb művének, A sátán fattyának színpadi feldolgozását.
Fél év elteltével újra láthatjuk Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas kárpátaljai írónk legsikeresebb művének, A sátán fattyának színpadi feldolgozását.
Több mint 70 éve, hogy 1944–45-ben megkezdték a Szovjetunióba kényszermunkára történő internálást.
Ünnepi hangulatban gyújtották meg Beregszász főterén a városi adventi koszorú első gyertyáját.
Az Ungvári járás tizenegy iskolájában lépett fel Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó november 16. és 19. között Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete elnökének szervezésében.
Első ízben lépett fel Kárpátalján a romániai Osonó Színházműhely.
Felejthetetlen élményben lehetett része mindazoknak, akik november 24-én részt vettek a Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által rendezett Rejtő, és az animáció rejtelmei… elnevezésű esten.
A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége hatodik alkalommal szervezte meg a Hazám panorámája elnevezésű nemzetközi fotószalon kiállítását Ungváron.
Közös Advent 2015 címmel ünnepváró programsorozatot szerveznek Beregszászban.
Schreiner Sándor klarinét- és tárogatóművész, a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes művésze mutatta be új, kétnyelvű könyvét november 12-én a Kárpátaljai Megyei Filharmónia kórustermében.
Zongorakoncertet rendeznek november 24-én, kedden közép-európai idő szerint 17:3O-kor a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában – adta hírül a zaholovok.com hírportál.
End of content
End of content