Hétszázezer hrivnyával támogatják a kárpátaljai írókat 2015-ben
A Kárpátaljai Megyei Tanács elfogadta a helyi írók műveinek kiadását, a kárpátaljai könyvek népszerűsítését és a könyvkereskedelem fejlesztését támogató programot a 2015–2017-es évekre.
A Kárpátaljai Megyei Tanács elfogadta a helyi írók műveinek kiadását, a kárpátaljai könyvek népszerűsítését és a könyvkereskedelem fejlesztését támogató programot a 2015–2017-es évekre.
Munkás időszakként éli meg ezeket a hónapokat a Nemzeti Színház igazgatója. Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta, elkészült a teátrum nemzetközi fesztiváljának programja, a MITEM résztvevői között van Matthias Langhoff, Luk Perceval és a Piccolo Teatro is.
Tizenkilencedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót december 19-én, ezúttal összekapcsolva az I. Beregszászi Adventi Vásárral. Sajnos, az egész napos esőzés sok érdeklődőt elriasztott, bár a város főterén a színpadot és a nézőteret is sátorral esőmentesítették a szervezők. De akik ott voltak és kitartottak, azok tagadhatatlanul jól érezték magukat…
December 19-én nyílt meg Ungváron a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) hagyományos téli tárlata. A kárpátaljai magyar képzőművészek szakmai fejlődését elősegíteni hivatott és bemutatkozási lehetőségét biztosító, Kisebbségekért díjas társaság idei tárlata különösen gazdag kínálattal várja a képzőművészet iránt érdeklődő közönséget.
A beregszászi adventi vásár második napja a hagyományoké volt. December 20-án tartották a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót.
A korábbi évekhez hasonlóan Tégláson idén 14. alkalommal ismét megrendezték a Császlóci Bentlakásos Iskola növendékeinek megsegítése céljából a karácsonyi jótékonysági koncertet.
A Trinitas Band adventi dicsőítő koncertjével zárult a Pulzus Rádió egész napos rendezvénye és jótékonysági akciója december 18-án. A rádió ötödik alkalommal rendezte meg cipősdoboz-akcióját.
Az ungvári járási Szalóka község és a csángó magyar népzenét játszó budapesti Zurgó együttes között hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolat van. Az együttes szervezett már jótékonysági koncertet Budapesten a Szalókai Óvoda javára, többször felléptek már Szalókán, és népi hangszerekkel, valamint szakmailag is segítik a Szalókai Nyitnikék Zeneiskolát, ahol nekik köszönhetően a növendékekből létrejöhetett a Tiszaháti…
2014. december 9-én, a brüsszeli Balassi Intézetben tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete által készített, a kárpátaljai málenykij robotnak emléket állító kiállítás megnyitóját az Európai Néppárt Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának a támogatásával.
Az Irka című kárpátaljai gyermeklap szerkesztősége december 16-án a beregszászi Rákóczi-főiskola Esztergom termében rendezte meg hagyományos karácsonyi ünnepségét.
End of content
End of content