Kilenc előadás Kárpátalján
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata április végén és május első napjaiban nyolc kárpátaljai településen összesen kilenc előadást tart.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata április végén és május első napjaiban nyolc kárpátaljai településen összesen kilenc előadást tart.
2012. április 11-én, a magyar költészet napján a Bátyúi Középiskolában a KMPSZ szervezésében megrendezték a XIV. Bátyúi Költészeti Napokat.
Lőrincz P. Gabriella beregszászi költő, kulturális szervező, előadó, két gyerek édesanyja, akinek eddig egy kötete jelent meg. A Magyar Napló szerkesztősége a közelmúltban két versét beválasztotta Az év legjobb versei sorozatba.
2012. március 27-én újra Dr. Diószegi László koreográfus volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendége.
Kilencmillió fontért (3,2 milliárd forint) vette meg a teljes épségben fennmaradt legrégibb európai könyvet, egy több mint 1300 éves evangéliumot a British Library.
Kárpátalján és Felvidéken 1944. április 16-án kezdődött a zsidók gettókba telepítése.
Nem voltak lázadók, nem tudtak forradalmat szítani, de elűzték a gyűlölet és hazugság ördögeit, miközben a maguk életét kockáztatták azzal, hogy ismeretleneket, szomszédokat, barátokat mentettek meg
2012. április 17-én Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából megemlékezésre került sor a Beregszászi Zsinagóga épületében.
Színesebb és érdekesebb lesz az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Vidnyánszky Attila szerint azzal, hogy annak szervezésében már a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) is részt vesz.
Zajosan ketyegnek-e a Nagytemplom órái, és vannak-e szellemek a cívisváros emblematikus épületének altemplomában? – ezekre is választ kaptunk a gyülekezeti hely különleges zugait bebarangolva.
End of content
End of content