Az Oscar-történet legjei
Idézzük fel az Oscar-történet legjeit és emlékezetes pillanatait!
Idézzük fel az Oscar-történet legjeit és emlékezetes pillanatait!
Ezerötszáz éves kézírásos, rajzokkal illusztrált kézirat került elő Törökországban; török sajtójelentések szerint elképzelhető, hogy az egyik legrégibb keresztény evangéliumról, Barnabás evangéliumáról van szó.
Németországban Karl May emlékévet tartanak a vadnyugati kalandregényeivel világsikert aratott német író születésének 170. és halálának 100. évfordulója alkalmából.
Van Gogh képeit sokszor hallucinációk és extrém látomások ihlették. Híres arról, hogy önkívületi állapotban levágta a saját fülét, és elküldte azt egy prostituáltnak.
Negyvennyolc évvel ezelőtti megszületése óta csak egyszer láthatta a közönség Roy Lichtenstein Sleeping Girl, azaz Az alvó lány című festményét, amelyet májusban árverésre bocsát a Sotheby’s aukciósház New Yorkban.
2012. február 25-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében tízedik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárosok konferenciája.
Ennek eredményeként a Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum 1 millió 300 ezer hrivnya, a munkácsi vár pedig több mint 1 millió hrivnya bevételt „kaszírozhatott be”.
Az idei Oscar-díjátadón a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot Jean Dujardin kapta, a legjobb női főszereplő Meryl Streep lett, a legjobb film pedig a The Artist – A némafilmes. Utóbbiért – ami összesen öt Oscart zsebelt be – Michel Hazanavicius átvehette a legjobb rendezőnek járó díjat is.
Február 22-e a cserkészet világnapja. Szűkebb pátriánkban 1991-ben indult újra az a mozgalom. Vajon mivel foglalkoznak a kárpátaljai magyar cserkészek?
Kevesen tudják, hogy milyen rohamosan csökken a nyelvek változatossága. Száz év múlva a ma beszélt nyelvek fele eltűnhet. A National Geographic projektje ezt a folyamatot kívánja megállítani.
End of content
End of content