623 éve hunyt el Hedvig királynő
Nagy Lajos magyar és lengyel király harmadik leánya volt.
Nagy Lajos magyar és lengyel király harmadik leánya volt.
Nehéz volt elmagyarázni egy 5 éves gyereknek, hogy fel kell öltöznünk és a menedékhelyre kell mennünk.
A megnyitóra július 17-én a szentmise után gyűltek össze az érdeklődők.
Tekintélye nagyra nőtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el.
Az esemény a KMKSZ szervezésében valósult meg.
Szerhij Vahanov, Donyeck megyei katonai tudósító fotóiból nyílt kiállítás.
Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között című filmet vasárnap mutatják be.
Fókuszban a történelem, a néprajz és a helyi értékek.
A színház július és augusztus folyamán várja az érdeklődők jelentkezését.
15 kategóriában több mint 130 filmet láthat majd a közönség.
End of content
End of content