Povk Mihály kiállítása Ungváron
Első kiállítását rendezte Povk Mihály amatőr festőművész február 25-én, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
Első kiállítását rendezte Povk Mihály amatőr festőművész február 25-én, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat az idén.
Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium, a GörögKör és a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület nagyböjti kiállítást és ételbemutatót szervezett február 24-én Beregszászban.
Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell vehet át elismerést a március 2-i díjátadó ünnepségen – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel.
A farsangi időszak már régen elkezdődött, a téltemetés pedig nem sokára véget is ér. Február utolsó hétvégéjén ladikban ülő busók evezik át a Dunát Mohácson. A Duna átevezése az átváltozás egyik fontos eseménye. Számtalan tradíció fűződik a farsangi ünnepkörhöz. A Fejér megyei Mohán húshagyókedden, a farsang utolsó napján úgynevezett tikverőzést tartanak.
Első alkalommal adták át a Rosti Pál-díjat a legjobbnak ítélt fotókönyv szerzőjének hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM). Az elismerést Biró Eszter vehette át 2014-ben megjelent Töredékek című kötetéért.
Életének 84. évében meghalt Csukás István, a nemzet művésze – közölte Facebook-oldalán az Újszínház.
…talán a legfontosabb, legmeghatározóbb, legkomplexebb könyv.
Fedinec Csilla: A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja. Jaffa, Budapest, 2015.
Több alkalommal olvashattunk már Tarpai Viki, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház kiemelkedő művészének munkájáról, sikereiről, életéről. Rovatunkban új szemszögből ismerhetjük meg a fiatal színésznőt. Megtudhatjuk, hogyan viszonyul a zenéhez, milyen hatással van rá egy-egy dallam, szereti-e a rockzenét, és mi a kedvenc hangszere.
End of content
End of content