Trianoni menekültekről írt könyvet Dékány István
Az első világháborút követően elszakított területekről elmenekült vagy elűzött tömegekről írt könyvet Trianoni árvák címmel Dékány István filmrendező.
Az első világháborút követően elszakított területekről elmenekült vagy elűzött tömegekről írt könyvet Trianoni árvák címmel Dékány István filmrendező.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, sokéves hagyományát követve, idén is megrendezte a Hit, remény, szeretet vers- és prózamondó versenyt. A december 13-án megtartott rendezvényen a Beregszászi járás általános- és középiskolás tanulói, valamint felnőtt nevezők vehettek részt.
„Nagyon fontos, hogy olyan ember foglalkozzon a gyermek- és ifjúsági színjátszással, aki nem felejtette el azt, hogy milyen volt gyereknek lenni.”
Pénteken, december 7-én került sor az Ungvári Járási Tanács huszonkilencedik ülésére, melyen a KMKSZ-frakció javaslatára az Ungvári járás díszpolgára címet adományozták id. Hidi Endre keramikusnak, Ukrajna érdemes népművészének. Úgyszintén az Ungvári járás díszpolgára lett Marija Pidhorna, az Ung-vidéki Hírek című járási hetilap főszerkesztőhelyettese, aki több mint fél évszázada a járás eseményeinek krónikása. A díszpolgári cím…
„Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Ivan Franko: Zahar Berkut. Új Magyar / Magyar-Szovjet Társaság, Budapest, 1950.
Ungváron a megyei filharmónia nagytermében a tehetséges kárpátaljai zeneszerző 95. születésnapját méltatták.
A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja 2018-ban sikeresen teljesítette kitűzött feladatát. A második évébe lépett szervezet kezdeményezései egyre népszerűbben, programjainak látogatottsága folyamatosan növekszik.
A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és a Sodró együttes szervezett folkkocsmát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 6-án. A repertoárban viski, szatmári és szilágysági rendek szerepeltek. A táncház meghívottjai ezúttal Rozsályi Dániel és Lakatos Fanni, a debreceni Hortobágy Néptáncegyüttes koreográfusai voltak. Az eseménynek egy nem mindennapi vendége is volt, ugyanis maga a…
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) illetékes bizottsága a napokban tartott Port Louis-i tanácskozásán felvette a kékfestés hagyományát a szellemi kulturális örökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és Szlovákia közösen kezdeményezte. A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de napjainkban is több…
End of content
End of content