Film készült a jubiláló Csík Zenekarról
Csík30 címmel egy 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról. Kiss-Stefán Mónika rendezését a YouTube-on már láthatják az érdeklődők.
Csík30 címmel egy 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról. Kiss-Stefán Mónika rendezését a YouTube-on már láthatják az érdeklődők.
Az ördög három arany hajszála című zenés meseelőadást mutatták be a két kárpátaljai magyar nagyközségben a beregszászi színészek.
Immár ötödik alkalommal adózott hagyományőrző rendezvénnyel Dobó István emlékének a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. Idén a programok helyszíne az egri vár hős védőjének szülőhelye, az ungvári járásbeli Szerednye volt.
G. D. Alekszejenko – M. I. Babidorics: Fényjelek a hegyek között. Kossuth / Kárpáti, Budapest, 1985.
Dudás Viktor filmszakértő szerint szerencsés helyzetben van most a magyar film, mert résztvevői nemcsak rendezőként, hanem szereplőként is „predesztináltak lehetnek” a világhírre.
A lekvár, a hagyományos üstben főtt szilvalekvár a magyar konyha egyik fontos alapanyaga, hisz abból készül többek között a finom lekvárosderelye, a fánk, a kiflik mellett sütemények tucatjaiba tesszük bele, és télen a gombócban is helyettesítheti a szilvát.
A Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán előadás is látható péntektől fél éven át az OperaVision weboldalán – közölte a Magyar Állami Operaház pénteken az MTI-vel.
Testközelbe került a kárpátaljai magyar irodalom Beregszászban: szeptember 6-án Vári Fábián László önéletrajzi regényét, a Vásártért mutatták be a Vérke-parti városban. Az esemény Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében jött létre. A júniusban indított Irodalmi kilátó nevet viselő programsorozat második alkalmának a konzulátus Gulácsy-kiállítóterme adott otthont.
A kárpátaljai ingatlanberuházások keretében folytatódik a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház épületének felújítása Beregszászon. A homlokzatot és a tetőt már korszerűsítették, most az épület belső tereiben zajlanak a felújítási munkálatok.
1868. szeptember 6-án hunyt el Pesten Petőfiné Szendrey Júlia, akihez a magyar költészet legszebb verse, a Szeptember végén íródott.
End of content
End of content