Matl Péter kárpátaljai szobrász műveiből nyílt kiállítás Debrecenben
Matl Péter szobrászművész (Kárpátalja) alkotásaiból június 27-én, szerdán nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.
Matl Péter szobrászművész (Kárpátalja) alkotásaiból június 27-én, szerdán nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.
Tizedik alkalommal találkoztak a máramarosi koronavárosok Visken a tájházban és annak udvarán június 22–24-én. A jubileumi találkozó alkalmával idén háromnapos fesztivál keretében várták az érdeklődőket, melyen színházi és népzenei előadások voltak megtekinthetők. A szervezők célja, hogy egy kárpátaljai művészetek völgyét hozzanak létre, melyben a népzene mellett a színház és az irodalom is helyet kap.
Dupka György: Viszontlátás II. Válogatás az Együtt folyóirat 2009–2017 közötti számainak szépirodalmi anyagából. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2018.
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta szerdán az MTI-t a család.
Finta Éva — A tékozlás genezise. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2018.
Idén másodszor rekonstruálták a két történelmi személy nagy napját a munkácsi várban. A múlt évi siker után az idei rendezvénysorozaton széleskörűbb programmal várták az érdeklődőket. A június 16-17-én megrendezett eseménysorozat keretein belül korhű viseletekben megelevenített esküvői ceremóniának, várostromnak és más történelmi érdekességeknek lehettek tanúi a vár vendégei.
Ha még nincs programja, érdemes Visk felé orientálódni az előttünk álló napokban.
Mi is a Magyar Napló? Tölthet-e be kanonisztikus szerepet egy lap? Mit jelent ma a „népi gondolat”? Sikerülhet-e értékek felé orientálni az olvasót és megszólítani minden nemzedéket?
„Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek/ Hogy földjébe arany színű fejek nőnek” Csokonai Vitáz Mihály: Az aratás
Ingyenes koncertet ad a magyarországi Polifónia Vegyeskar a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában június 29-én. Az együttes beregszászi hangversenyén a legnagyobb magyar zeneszerzők kórusművei – XX. századi versek és népdalok feldolgozásai – csendülnek fel.
End of content
End of content