Könyvajánló: A vasfüggönyön innen
Kovács Elemér: A vasfüggönyön innen – Kárpátaljai magyar anekdotakincs. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2017.
Kovács Elemér: A vasfüggönyön innen – Kárpátaljai magyar anekdotakincs. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2017.
Közös olvasást szervezett Brenzovics Marianna emlékére a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Kalligram Kiadó január 25-én, a budapesti Nyitott Műhelyben. A megjelentek közösen olvasták fel a kárpátaljai szerző Hasadás című regényét, emlékezve ezzel az írónőre, akit a kortárs magyar irodalom tavaly novemberben veszített el.
Beregszász 1308-tól 1526-ig a mindenkori magyar királynék városa volt, s középkori fényét ma is jelzi a román kori alapokon az érett gótika jegyében újjáépült római katolikus templom.
Közigazgatási eljárást indít az orosz kulturális minisztérium azon filmszínházak ellen, amelyek a forgalmazási engedély bevonása ellenére is bemutatták az Armando Iannucci rendezte, Sztálin halála című francia-brit filmszatírát.
Május 31-ig nevezhetnek magyar és külföldi alkotók filmjeikkel a második Hét Domb filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón – mondta el Tóth László, a fesztivál elnöke csütörtökön Budapesten.
Tizennégy ország huszonhat előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10. és 29. között a budapesti Nemzeti Színházban.
Többek között Erwin Wurm, Türk Péter és Sam Havadtoy kiállításainak ad otthont idén a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, amely a Velencei Biennálén a Kultúrgorilla és a Studio Nomád A Szabadság hídja című projektjét mutatja be.
Koncerttel és kiállítással méltatta a magyar kultúra napját a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet január 23-án, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Oscar-díjra jelölte Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai
Az 1940-es években Kárpátalján játszódó történet filmes feldolgozása Zsigmond Dezső rendezésében, kárpátaljai színészek közreműködésével készült 2017-ben. A Sátán fattya című nagyjátékfilm Nagy Zoltán Mihály azonos című regénye alapján készült, Budapesten december 11-én mutatták be. A cselekményről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.
End of content
End of content