Anatolij Szakálas kiállítása a Beregszászi Művelődési Házban
Első alkalommal állították ki Anatolij Szakálas kárpátaljai festőművész alkotásait a Beregszászi Művelődési Házban március 5-én.
Első alkalommal állították ki Anatolij Szakálas kárpátaljai festőművész alkotásait a Beregszászi Művelődési Házban március 5-én.
G. F. Urseri: Bellandor öröksége. Urseri, Budapest, 2013.
Az amerikai Bustle bulvárlap összeállította azon 51 nő listáját, akiket idén jelöltek az Oscar-díjra – olvashatjuk a mukachevo.net hírportálon.
Először lépett színpadra Kárpátalján Magyarország egyik vezető jazz-zenekara, a Sárik Péter Trió. A Magyarország Beregszászi Konzulátusa, valamint a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendezésében megvalósuló koncertnek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont március1-én. Az esemény Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával valósult meg.
Február 22-én, csütörtökön Ungváron a Kárpátaljai Megyei Zenés-Drámai Színházban láthatta a nagyközönség a Duna Művészegyüttes Solus Christus – Egyedül Krisztus című táncszínházi előadását, amelyet a reformáció 500. évfordulójának szenteltek.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének Gáti Alapszervezete február 24-én immár második alkalommal szervezett Batyus bált a gáti kultúrház épületében. A rendezvény mottójává a „Ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek” mondás vált.
Dupka György: Kárpátaljai magyar nők a Gulágon – történetek, visszaemlékezések, emlékiratok. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2017.
Adina Pintilie elsőfilmes román rendezőnő Touch Me Not (Ne érints meg) című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 68. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. Bucsi Réka Solar Work című rövidfilmje megkapta az Audi Short Film Award nevű elismerést.
Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
Exkluzív vetítésen tekinthetik meg az amerikai filmakadémia tagjai Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-esélyes filmjét vasárnap New Yorkban, a New York-i Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ és a Netflix szervezésében – tájékoztatta az MTI-t Janzsó Viktor New York-i konzul.
End of content
End of content