Koncerttel és filmvetítéssel vette kezdetét a Kárpátaljai Zsidó Napok Beregszászban
A Mendelssohn Kamarazenekar nagyszőlősi előadását követően Beregszászban is kezdetét vette a Kárpátaljai Zsidó Napok június 9-én.
A Mendelssohn Kamarazenekar nagyszőlősi előadását követően Beregszászban is kezdetét vette a Kárpátaljai Zsidó Napok június 9-én.
El fogsz tűnni – ez a címe Wéber Anikó második, a Könyvhétre megjelenő kötetének, melyben a felnőttekhez is szól, ugyanakkor pontosan mutatja be a gyerekek belső, olykor sötét világát. Wéber Anikó Az osztály vesztesével már bizonyította, milyen erővel képes megragadni az olvasók figyelmét, most pedig folytatja útját az irodalom világában. Vele beszélgettünk, többek között arról is,…
A Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége, a Határtalan Kultúra program, a beregszászi székhelyű Shalom Alapítvány, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, Beregszász város, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében megkezdődtek a Kárpátaljai Zsidó Napok. A rendezvény június 8-tól 11-ig zajlik.
Június 30-ig pályázhatnak már működő, vagy a jövő tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok minisztériumi támogatásra.
Elballagott az első végzős osztály, amely a már Kodály Zoltán nevét viselő Beregszászi Művészeti Iskola által kiadott bizonyítvánnyal a tarisznyájában lépi át az intézmény küszöbét.
Irodalom és gasztronómia összefonódása, világhírű zenészek, klezmer muzsika, egy Oscar-díjas film és az összetartozás érzése – mindennek részese lehet, ha részt vesz a június 8–11. közötti Kárpátaljai Zsidó Napok programjainak valamelyikén.
A hírt a The Hollywood Reporter adta közzé.
Is This The Life We Really Want? (Valóban ilyen életet akarunk?) címmel megjelent Roger Waters új stúdióalbuma. A Pink Floyd egykori alapítója 25 év elteltével készített friss lemezt, amely kritikus állásfoglalás napjaink világáról, a félelmekről és a bizonytalanságról.
A marokkói Marrákesben vasárnap 86 évesen elhunyt Juan Goytisolo spanyol író és orientalista, kritikus szellemű értelmiségi, akit gyakran emlegettek a kultúrák közti közvetítőként és a Nobel-díj várományosaként is.
Csundák Olga, az ungvári Kárpátaljai Megyei Filharmónia orgonaművésze nem először ad jótékonysági koncertet a beregszászi római katolikus templomban.
End of content
End of content