Ma kezdődik a 70. cannes-i filmfesztivál
Arnaud Desplechin Les Fantomes d’Ismael című filmjének díszbemutatójával veszi ma kezdetét a 70. cannes-i filmfesztivál, amelyre harminchat országból 60 film kapott meghívást az idén.
Arnaud Desplechin Les Fantomes d’Ismael című filmjének díszbemutatójával veszi ma kezdetét a 70. cannes-i filmfesztivál, amelyre harminchat országból 60 film kapott meghívást az idén.
Alexander Klimenko, az ukrajnai ortodox egyház főesperese nyerte meg a Voice tehetségkutató műsor döntőjét Ukrajnában.
Nagyszabású hangversennyel ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola május 12-én.
A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetével Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat hétfőn este Budapesten. A Libri irodalmi közönségdíjat Világkép című könyvéért Kepes András vehette át – közölte a könyvkereskedelmi vállalat az MTI-vel.
Ukrajna legnagyobb nemzetközi színházi fesztiváljára kapott meghívást a Békéscsabai Jókai Színház A fösvény című darabja. A Moliére-produkció Herszon városban a 19. Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatkozik be.
Magyar zeneszerzőnk, zenetpedagógusunk és népzene-kutatónk, Kodály Zoltán tiszteletére avattak emléktáblát a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Beregszászi Művészeti Iskola falán május 12-én.
Csatáry György: Gróf Bercsényi Miklós levelei és emléke Ung vármegyében. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004.
A Szól a fülemüle kárpátaljai tehetségkutató verseny elődöntőjét május 12-én rendezte meg a „Genius” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.
Magyarországi nagykövetek szavalták el sorról sorra Arany János Családi kör című versének első versszakát egy nemrég megjelent videón, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum Önarckép álarcokban című Arany-kiállításával összefüggésben készült és Ruszthi Zsolt munkája.
Fejérvári Zoltán nyerte meg a 2017-es Montréali Nemzetközi Zenei Verseny első díját és azzal járó 80 ezer dolláros elismerést.
End of content
End of content