Könyvajánló: IMEN
Erdélyi Béla: IMEN. Irodalmi művek, naplók, gondolatok. Olekszandra Garkusa Kiadó, 2017.
Erdélyi Béla: IMEN. Irodalmi művek, naplók, gondolatok. Olekszandra Garkusa Kiadó, 2017.
Összesen 24 egykori Alexandra könyvesbolt helyén nyit Líra-Móra könyvesbolt néven új üzletet április végéig a Janikovszky és Kolosi Kft., az üzemeltető kedden az utolsó szükséges szerződéseket is aláírta az üzlethelyiségek bérbeadóival. Húsz könyvesbolt már megnyílt, további négy megnyitása a következő hetekben várható – tájékoztatta a Líra Könyv Zrt. az MTI-t.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) több mint két évtizede minden évben szavalóversennyel méltatja a magyar költészet napját. A rendezvénynek két helyszín, a Bátyúi és a Nagyberegi Középiskola, felváltva ad otthont.
A magyar költészet napja alkalmából a Beregszászi Városi Könyvtár vezetői három beregszászi kötődésű s egy Kincseshomokon élő fiatal költőt, írót hívtak közönségtalálkozóra.
Faágakkal játszadozó szél, borús égbolt, nyíló esernyők, zápor. Ez a látvány tárult azok elé, akik részt vettek a Vers a téren elnevezésű rendezvényen, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a magyar költészet napján, április 11-én. A helyszín – az előző két évhez hasonlóan – Beregszász főtere volt.
Egy magyar vizsgafilm, Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása is meghívást kapott a 70. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba – közölték szerdán a szervezők Párizsban.
Új közösségi irodalmi oldal indult április 11-én a magyar költészet napja alkalmából. A 3sor.hu különlegessége, hogy kizárólag haiku versformában írt kortárs műveknek ad teret.
Rekordszámú, kilenc trófeát gyűjtött össze a Laurence Olivier-díjak átadásán a Harry Potter és az elátkozott gyermek című új brit dráma vasárnap este a londoni Royal Albert Hall-ban.
Molnár András és Szabó Péter: Zalai honvédek Kárpátalján. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, 2016.
„Egy beképzelt majom, aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ… Nem értem, miért jelentkezik évről évre A Dalba. Egyszer megnyerte, és elég volt… Hogy nem veszi észre, hogy senki nem kíváncsi rá….”
End of content
End of content