Ismét meggyúlnak advent lángjai Beregszász főterén
A Közös Advent 2016 elnevezésű program keretében ismét összefogtak Beregszász elöljárói, egyházi és civil szervezetei, hogy a város lakói méltóképpen ünnepelhessék az adventi várakozás időszakát.
A Közös Advent 2016 elnevezésű program keretében ismét összefogtak Beregszász elöljárói, egyházi és civil szervezetei, hogy a város lakói méltóképpen ünnepelhessék az adventi várakozás időszakát.
Pejó Róbert Mancs című alkotása a legjobb gyerekfilmnek járó díjat hozta el egy finnországi fesztiválról, a Tiszta szívvelért pedig Till Attila vehette át a legjobb rendező díját Szkopjéban, az európai filmeket felvonultató Cinedays fesztiválon.
Illyés Gyula szerint „Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak.
Az esemény résztvevői a helyi római katolikus templom kertjében lévő, megújult emlékmű melletti parkban gyűltek össze november 20-án. Az ünnepséget a Sárosoroszi Búbos Kemence Civil Szervezet és a KMKSZ helyi alapszervezete rendezte.
Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amelyekre jó emlékezni.
Komáromy Sándor: A határon túli újabb kisebbségi magyar gyermeklíra antológiája. Eötvös József Könyvkiadó Bt., 2000.
Csuprik Etelka egy jelenség.
Gyászünnepséggel, emléktáblák avatásával és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar férfilakosságának 1944. novemberi, szovjet lágerekbe történt elhurcolásáról szombaton Szolyván, a deportáltak egykori gyűjtőtáborának helyén létesített emlékparkban.
A kárpátaljai modern művészet metszete címmel nyílt kiállítás a munkácsi vár galériájában – adta hírül a mukachevo.net hírportál november 17-én.
A három kárpátaljai helyszínre meghirdetett, Hedry Mária írónő Zrínyi Ilona című műve alapján készült előadás bemutatója mindhárom helyszínen elmarad!
End of content
End of content