Újra összeáll az ABBA
A legkorszerűbb digitális technológiával és virtuális valósággal dolgozó nagyszabású projekttel jelentkezik 2018-ban az ABBA.
A legkorszerűbb digitális technológiával és virtuális valósággal dolgozó nagyszabású projekttel jelentkezik 2018-ban az ABBA.
Éden című filmtervéért Kocsis Ágnes elnyerte az ARTE International díját a római filmfesztivál keretében megrendezett koprodukciós fórumon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.
Munkács védőszentje, Tours-i Szent Márton születésének 1700. évfordulója tiszteletére november 11. és 13. között különféle rendezvényeket tartanak a városban – adta hírül a pmg.ua hírportál.
A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu református templomának még a környékén sem volt szabad zajt csapni egy hete, ugyanis éppen filmet forgattak az épületben, s a főhősnő lépteinek zaját is felvették az öreg harangláb mellett. Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai író A sátán fattya című művét vitték filmre.
Szüreti bált rendeztek október 23-án a beregszászi járási Gáton.
Az amerikai Paul Beatty vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő az első amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.
Az ’56-os forradalom 60. évfordulóján a helyi középiskola falán tíz éve elhelyezett emléktábla előtt gyűltek össze a hősök előtt tisztelegni vágyó mezőkaszonyiak és a meghívott vendégek.
Mészáros Márta életműdíjat kapott Kijevben, Till Attila Tiszta szívvel című alkotása díjat nyert a chicagói nemzetközi filmfesztiválon, a luxemburgi CinÉast fesztiválon, valamint a 16. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, amelyen elismerést kapott Goda Kriszta Veszettek című rendezése is a hétvégén – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.
Beethoven Egmont-nyitányának szólamaira gyűltek össze a beregszászi Petőfi-szobor előtt a város lakosai október 23-án, hogy megemlékezzenek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről.
Kiállítást rendeznek Boksay József festőművész, a kárpátaljai festőiskola kiemelkedő alakja, érdemes művész születésének 125. évfordulója alkalmából. A tárlatot október 25-én közép-európai idő szerint 14.00 órai kezdettel nyitják meg a róla elnevezett Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban – adta hírül a zaholovok.ua hírportál a megyei közigazgatási hivatal közleményére hivatkozva.
End of content
End of content