Kulin Ágnes kárpátaljai festőművész munkáiból nyílt tárlat Budapesten
Tükrözve címmel nyílt kiállítás Kulin Ágnes alkotóművész munkáiból június 6-án a budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
Tükrözve címmel nyílt kiállítás Kulin Ágnes alkotóművész munkáiból június 6-án a budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
Katerina Gazsó orgonista szólókoncertjére június 12-én közép-európai idő szerint 16.00 órai kezdettel kerül sor Diana Havta (cselló), Miroszlava Svah-Pekar (ének), valamint Okszana Hrinevics (fuvola) közreműködésével – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál.
Másodszor rendezi meg idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Bartók Béláról elnevezett komolyzenei tehetségkutató vetélkedőt. A versenyt azzal a céllal indították útjára egy éve, hogy közelebb hozzák a klasszikus zenét az emberekhez, és lehetőséget teremtsenek a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt.
A Bookline sikerlistáján az 50 kötetből 24 új megjelenésű könyv szerepel; a tavaszi könyves események frissítőleg hatnak a könyvpiacra. Az első helyet Leiner Laura szerezte meg Nélküled című regényével, őt követi a listán a Tudatos jelenlét a gyakorlatban című személyiségpszichológiai könyv, és harmadik helyre került Grecsó Krisztián új regénye, a Jelmezbál.
Pejó Róbert Mancs című filmje nyerte a legjobb film díját a közönség szavazatai alapján Ukrajnában, a gyerekfilmek nemzetközi fesztiválján, a Children KinoFest-en, amelyet június első hetében 18 ukrán városban rendeztek meg párhuzamosan – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Magyar Filmunió.
A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság ünnepi rendezvényt szervezett Kovács Vilmos kárpátaljai író, költő születésének 89. évfordulója alkalmából június 6-án.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából ingyenes színházi előadást szervezett. A közönség a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) színpadán Szűcs Nelli Fedák Sári életét bemutató önálló estjét láthatta.
A kultikus amerikai író, Charles Bukowski magyarul korábban nem elérhető írásait jelentette meg Egy vén kujon további feljegyzései címmel a Könyvhétre időzítve a Trubadúr kiadó.
Bartha Gusztáv. Jelenések. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2016.
Az ég üressége május vége felé, közvetlenül alkonyat után, semmihez sem fogható.
End of content
End of content