Könyvajánló: Zsidósors Kárpátalján
Dupka György, Zubánics László: Zsidósors Kárpátalján: A deportálástól az internálásig. Intermix Kiadó, 2014.
Dupka György, Zubánics László: Zsidósors Kárpátalján: A deportálástól az internálásig. Intermix Kiadó, 2014.
Kétnapos fesztivált tartottak Beregszászban augusztus 7–8-án. A rendezvény fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyar nemzeti értékekre, emellett pedig láttassa és a fiatalokban is tudatosítsa hagyományaink őrzésének szükségességét.
Lengyel János újságíró, író, publicista. 2009 óta tagja a Független Újságírók Szövetségének. 2011-ben fejezte be tanulmányait az ELTE BTK történelem szakán. Írásaival több anyaországi, illetve kárpátaljai folyóiratban is találkozhattunk. 2009-ben jelent meg első interjúgyűjteménye, 2015-ben pedig ennek a folytatása látott napvilágot. A megjelenés alkalmából az új kötetéről kérdeztem. Az Arc-poeticák címet kapta az interjúgyűjtemény. Hogyan…
Az elmúlt héten sikeresen lezajlott a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány (GJA) által most ötödik ízben megrendezett Jankovics Mária Alkotótábor és a Nagyberegi Népzenei és Néptánctábor. A nemzeti jelentőségű intézmények sorát erősítő alapítvány 2011 óta létezik és végzi töretlenül a tehetséges gyerekek felkarolását és a tehetségek fejlesztését a művészetek és a folklór jegyében is.
Ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Keresztyén Balázs Olvasótábor Beregszászban, ahol az étkek s italok, ízek, színek, érzékek lesznek a főszerepben.
Max von Sydow svéd színész szerepet vállalt a Trónok harca című, kultikussá vált amerikai televíziós sorozat hatodik évadában.
Az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs egykori hallgatói Nagyszőlősön, a Tisza-parton tartották meg találkozójukat augusztus 1-jén és 2-án – adta hírül a zakarpattya.net.ua.
Június elején jelent meg a Fonó gondozásában a Cimbaliband Moldva c. lemeze, amely röviddel megjelenése után felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistára; az előkelő 8. helyen. A világ legrangosabb világzenei listáját 24 ország 50 világzenei rádiós szakembere szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén.
Nagy Zoltán Mihály: Fogott figurák. Válogatott és új novellák. Magyar Napló Kiadó, 2015.
Magyarságunk értékeire, hagyományaira kívánja felhívni a figyelmet az idén először megrendezésre kerülő Nemzetei Érték Fesztivál.
End of content
End of content