Könyvajánló: A „Bajvívó vonulat örököse…”
Csordás László – Dupka György: A „Bajvívó vonulat örököse…” Vári Fábián László hatvan éves. Szemelvények, versek. Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Ungvár – 2011.
Csordás László – Dupka György: A „Bajvívó vonulat örököse…” Vári Fábián László hatvan éves. Szemelvények, versek. Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Ungvár – 2011.
Fiatal korában minden érdekelte: kipróbálta magát a bányászatban, a mezőgazdaságban, sőt, dolgozott ügyvédként is, de végül az irodalomnak szentelte életét.
Singer Zsuzsa: Nyomok a lelkekben. A Sztálini munkatáborok kényszerű öröksége. Tanulmány. Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, UNGVÁR – 2010.
A Nagyberegi tájházban élő történelemórával egybekötött bemutatót és kézműves foglalkozást tartottak a hétvégén.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nézői egy új, szokványosnak semmiképp nem nevezhető darabot ismerhettek meg március 7-én és 8-án kedvelt művészeik előadásában.
Több mint 100 éve ünnepli a világ március 8-án a nőket.
Rovatunkban ezúttal a beregszászi járási Gut község hagyományait mutatjuk be.
A film egy mezőgazdaságból élő családot mutat be, amelynek a fukusimai atomerőmű katasztrófája után el kellett hagynia házát és földjét. A Homelandot a februári Berlinalén is vetítették.
Verskommandóval ünnepli a magyar költészet napját a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet.
A béke szigete – ez jutott eszembe minap, amikor a Beregszászi Művészeti Iskola koncerttermében ültem, s a gyerekek osztálykoncertjét hallgattam.
End of content
End of content