A határon túli színházak együttműködését szorgalmazzák
Idén folytatja országos előadás-sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap – hangzott el a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, a május 8-án tartott tájékoztató beszélgetésen.
Idén folytatja országos előadás-sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap – hangzott el a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, a május 8-án tartott tájékoztató beszélgetésen.
1972 tavaszán indult hódító körútjára Budapesten a táncházmozgalom, amelynek hatására lelkes fiatal népzenészek, néptáncosok kezdtek gyűjtésbe és néptáncoktatásba, s a mozgalom olyan népszerűvé vált, hogy akkor az ifjak egyik fő szórakozási formájává, később pedig hungarikummá vált.
Szikura József: A világflóra virágos növényei, terméseinek és magvainak alakkörei. Ungvár, 2014.
Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában.
Kobály József: Magyarországi régészeti emlékek ukrajnai közgyűjteményekben, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004.
Az első elődöntőben résztvevő országok, valamint a kiemeltek közül Franciaország, Spanyolország és Dánia zsűrije előtt mutatta be produkcióját hétfőn este Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál 16 előadója, köztük a magyar Kállay-Saunders András, aki a Running című dal előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán – írja az MTI.
Kültéri szavalással állított emléket Radnóti Miklós 105. születésnapjának a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet május 5-én Beregszászban.
Balla László: Őszi nyárfák (válogatott novellák és kisregények)
Május 5-én közép-európai idő szerint 15 órakor visszatekintő (retrospektív) kiállítás nyílik a munkácsi várban, melyen a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola és az Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskola diákjainak diplomamunkáit láthatják az érdeklődők.
Tizenkilencedik alkalommal ítélték oda április 28-án az Ivan Ohienko-díjakat a Zsitomiri Állami Egyetemen.
End of content
End of content