Könyvajánló: A máramarosi öt koronaváros levéltára, 1326–1910
Csatáry György: A máramarosi öt koronaváros levéltára, 1326–1910 – Ungvár-Beregszász: PoliPrint, 2011. – 156 old.
Csatáry György: A máramarosi öt koronaváros levéltára, 1326–1910 – Ungvár-Beregszász: PoliPrint, 2011. – 156 old.
A Johanna a máglyán című előadás Európa-elleneséggel vádoló kritikákról és a Nemzetközi Színházi Találkozóról is beszélt a Vasárnapi újságban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.
Hihetetlen szegénységből indult életútja, ám nemzetünk ünnepelt költőjeként ért annak végére. Gyermekkora jó részét egy lakásnak használt istállóban töltötte, évtizedekkel később, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkáraként viszont az akadémia pompás, reneszánsz stílusú palotája lett az otthona.
Meghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész – közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton.
Felvetetné a német kenyérkultúrát az UNESCO szellemi világörökség listájára a német pékek szövetsége.
Beregszász, Budapest és Alsószinevér után Ungváron is megtekinthető a Látható kétnyelvűség: nyelvpolitika képekben című kiállítás.
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület januárban táncházmozgalmat indított, mely a Beregszászi, Nagyszőlősi, Munkácsi és Ungvári járások településeit célozta meg.
Szabó István gyerekkorában még orvosnak készült, de nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjön, mi is az, ami igazán érdekli: 16 éves korától fogva már filmrendező akart lenni. Hamar kiderült, hogy mennyire tehetséges, majd egyenes út vezetett a Mephisto-ért kapott Oscar-díjig. A rendező a héten ünnepelte a 76. születésnapját.
Születésének 77. és halálának tizedik évfordulója alkalmából emlékkiállítással szeretne tisztelegni a neves kárpátaljai festőművész, Szemán Ferenc Öcsi előtt a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet.
Banglades javaslatára az UNESCO 1999 novemberében megtartott konferenciáján hozott határozata alapján február 21-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá nyilvánította.
End of content
End of content