A Népművészet Ifjú Mestere díjjal tüntették ki Pál Esztert
Az 1961-ben alapított állami kitüntetést olyan 35 éven aluli fiatal alkotó-és előadóművészek nyerhetik el, akik az egyes népművészeti ágakban egyéni teljesítményt nyújtottak.
Az 1961-ben alapított állami kitüntetést olyan 35 éven aluli fiatal alkotó-és előadóművészek nyerhetik el, akik az egyes népművészeti ágakban egyéni teljesítményt nyújtottak.
Augusztus 25-én Mezőgecsében a helyi községi tanács, valamint a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete szervezésében immár hetedik alkalommal rendezték meg az évek során igen népszerűvé vált lekvárfőző fesztivált, melynek megrendezését a KMKSZ a kezdetektől támogatja.
Az In bloom című film alkotói, Nana Ekvtimishvili and Simon Groß grúz rendezők vehették át a 19. Szarajevói Filmfesztivál fődíját.
Az Ungvári Főkonzulátuson augusztus 22-én Veres Ágota a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át a kárpátaljai magyar alkotóművészet megszervezésének és működtetésének fölvállalásáért, s az 1991-ben alakult Révész Imre Társaságban végzett meghatározó tevékenysége elismeréséért.
Ukrajna – Az első világháborúban elesett magyar, osztrák, német és orosz katonák maradványait találták meg ukrán régészek Nagyberezna térségében.
Miután 1521-ben török kézre került Nándorfehérvár, megnyílt az út Magyarország belsejébe.
Víz, tükörVíz, könny, csepp, tükörTükör, kristály, szilánk, víz.Víztükör, víz, víz…
Első alkalommal rendeztek kiállítással egybekötött kézműves fesztivált augusztus 25-én Nagyszőlősön.
A Munkácsi Magyar „Életet az Éveknek” Nyugdíjasklub szervezésében augusztus 17-én Munkácson az 1. Sz. Zeneiskola nagytermében immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Munkácsi Nemzetközi Nyugdíjastalálkozó,
Miért azt a fátTiltotta meg
End of content
End of content