Bahcsiszaraji örökség
Az Ukrajnához tartozó Krímben ma főleg oroszok élnek, akik gyakran követelnek maguknak nyelvi jogokat.
Az Ukrajnához tartozó Krímben ma főleg oroszok élnek, akik gyakran követelnek maguknak nyelvi jogokat.
A „Kozacsok” étterem a Kijev-Csap autóút Beregszentmiklós melletti szakaszán található.
Meggyengültem, Uram; így a SzarvasokZsoltáraival nem indulhatok feléd:
Idén is megnyitotta kapuit a III. Keresztyén Balázs olvasótábor Beregszászban.
Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit.
Szeder ágán szeder érik –hófehér a színek őse –néha Istent szül az ember
A címbeli három szó jól jellemzi az elmúlt vasárnap Kisbakosban, a KMKSZ helyi alapszervezete által megrendezett sportnapot, mely a település apraját-nagyját a helyi futballpályára vonzotta. Aki kilátogatott, nem bánta meg, ugyanis egész nap színvonalas, testet-lelket megmozgató programok zajlottak.
A holodomor (magyarul éhhalál) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 6,5-7 millió és 10 millió közé teszik, amelyből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt.
Szeptember 12–13-án 15. alkalommal rendezik meg a Szülőföldem szép határa elnevezésű kisebbségi televízió- és rádióműsorok fesztiválját.
Szász János A nagy füzet című filmje képviseli Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Magyar Filmunió szerdán. Az Agota Kristof regényéből készült alkotás korábban elnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál Kristály Glóbusz díját.
End of content
End of content