Kárpátalja ma: mangalica szobor Batáron
Batáron áll a Mihajlo Kolodko, kárpátaljai szobrász által készített, mangalicát ábrázoló szobor.
Batáron áll a Mihajlo Kolodko, kárpátaljai szobrász által készített, mangalicát ábrázoló szobor.
2013. május 19-én, Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Állami Orosz Drámai Színházban kezdetét vette Az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Etnikai Színházainak, a FÁK-országok és Európai Uniós Országok Színházainak XIV. Nemzetközi Fesztiválja, melynek második napján a túlnyomórészt gyermekekből álló közönség a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában megtekinthette A tekéntetes úr c. mesejátékot, melyet Vidnyánszky Attilának, a színház…
A melegszerelem és a társadalmi viszonyokban megjelenő erőszak a legfőbb témái a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaiban eddig bemutatott filmeknek.
Május 24-én 11.00 órakor az Ungvári Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet épületében könyvbemutatót tart Andrij Bokotej, a Lembergi Művészeti Akadémia rektora.
Május 22-én Munkácson a nemzetiségi színházak nemzetközi fesztiválján, az Etno-Dia-Szférán bemutatták A kutyás hölgy című színdarabot.
Több mint fél éve működik az a táncházsorozat, melyet a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösen indított.
A beregszászi bazáron járva a ruhaneműk, élelmiszerek és alkatrészek mellett akár könyvet is vehet a piacra betérő vásárló.
Május 24-én mutatják be a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában.
Pünkösdváró ünnepséget szervezett Zápszonyban május 18-án a KMKSZ helyi alapszervezete. A rendezvényre a művelődési házban került sor, melyre meghívták a község apraját-nagyját: számukra a tartalmas kulturális programon kívül táncházat is szerveztek.
Megismételve a Rákóczi-szabadságharc 1703-as eseményeit, május 21-én jelképes zászlóbontással egybekötött toborzást tartottak Mezőváriban és Beregszászban.
End of content
End of content