Magyarországi és kárpátaljai társulatok az erdélyi Sorompók Nélkül fesztiválon
Magyarországi és kárpátaljai színtársulatokat is meghívtak idén a Sorompók Nélkül című multikulturális nemzetközi színházfesztiválra az erdélyi Szatmárnémetibe.
Magyarországi és kárpátaljai színtársulatokat is meghívtak idén a Sorompók Nélkül című multikulturális nemzetközi színházfesztiválra az erdélyi Szatmárnémetibe.
Ungváron született 1959-ben, tanulmányait a Kijevi Művészeti Iskolában és a Lembergi Iparművészeti Főiskolán végezte. Kiállításokon az 1980-as évektől vesz részt, az Erdélyi Béla és Boksay József teremtette úgynevezett kárpátaljai festőiskola képviselőjeként tartják számon. Alapító tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Megadatott neki, hogy Boksay József unokájaként…
Akár újsághír is lehetne:„Az akrobatanem érte el a trapézt…”
Május végén rendezik meg az ukrajnai Khersonban (Herson) a Melpomena Tavrija elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyre a Békéscsabai Jókai Színházat is meghívták a Monte Cristo grófja című musicallel.
Május 7-én és 8-án befejeződött a Középkori templomok útja nemzetközi projekt. Ez a tematikus útvonal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye valaha egy régióhoz tartozó középkori templomaival ismerteti meg az érdeklődőket. A projekt záróeseményét Magyarországon rendezték.
Május végén cseh kulturális napokat rendeznek a kárpátaljai megyeszékhelyen.
Május 14-én közép-európai idő szerint 17.00 órakor Frahmentaciji (Töredékek) címmel kortárs művészek mutatják be alkotásaikat az ungvári Ilko galériában (Kassai u. 28). A belépés ingyenes.
A sok-sok szórakoztató rendezvényéről ismert Ungvár melletti Császlóc községben idén úgy határoztak, hogy a szokásos falunapok helyett nemzetközi majálist szerveznek: Köszöntsük együtt a tavaszt Császlócon! címmel. A rendezvényre a község hat testvértelepüléséről, a magyarországi Szarvasról, Gyöngyösről, Ajakról, Sajópálfaláról, a lengyelországi Hyznéből, valamint a Vereckei-hágó melletti Verbjázsról (Verebesről) érkeztek vendégek, illetve sokan jöttek a környező településekről…
A világszerte híres, de Ukrajnában kevésbé ismert Giuseppe Verdi-áriákat hallhatunk egy új zenei programnak köszönhetően Kárpátalján.
Hat kategóriában adták át szerda este az Aranykönyv díjakat a Budapest Music Centerben.
End of content
End of content