2013 a történelmi és építészeti örökség éve Ungváron
2013-at a történelmi és építészeti örökség megóvásának és megújításának évévé nyilvánították Ungváron – erről március 29-én született határozat a városi tanács ülésén.
2013-at a történelmi és építészeti örökség megóvásának és megújításának évévé nyilvánították Ungváron – erről március 29-én született határozat a városi tanács ülésén.
A magyar nép mitológiája, vagy nevezhetnénk ősvallásnak is, összefoglalja a magyarság eredetéről vallott nézeteket, így évezredekre tekint vissza.
Március 27-én, a színház nemzetközi napján adták át a megyei művészeti díjakat az arra érdemes alkotóknak a kárpátaljai közigazgatási hivatalban.
Március 22-én került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ez évi első közgyűlésére. Az ülés kezdetén a résztvevők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt tagtársukról, Kolozsvári László festőművészről, illetve a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Társaság azon tagjairól, akik az 1990-es alakulás óta távoztak az élők sorából – Tóth Lajosról,…
„Legyen a zene mindenkié!”
A víz fontosságát és szükségszerűségét, védelmét és ésszerű felhasználását népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Vodokanal-Kárpátvíz Kft. a víz nemzetközi napja alkalmából március 22-én Beregszászban.
A Bagolyvár bábcsoport nem pihen. Az önkéntesekből álló csapat Nagyberegen és Beregszász magyar óvodáiban szórakoztatja és tanítja a gyermekeket.
A húsvét Jézus feltámadásának ünnepe, így ez idő tájt e köré az alkalom köré csoportosulnak a szokások, a viselkedés és minden, ami a mindennapok szempontjából meghatározó.
Hétfőn helyettesítem magamatkibúvót keresek hogy elbújhassak magamban
Már egy éve gondolni nincsidőm másra, csak Terád.
End of content
End of content